Szeptember 11-én, csütörtökön délelőtt találkozott XIV. Leó a szinódusi aulában az elmúlt évben szentelt püspökökkel. A világ minden földrészéről érkezett 192 püspökkel együtt gondolkodott arról, mit jelent a szolgálatuk. Alázat, szeretet, figyelem és bátorság egyaránt szükséges útjukon, melyet kísérjen a Szentlélek szele és a püspökké szentelésük öröme – fejezte ki beszédében a Szentatya.
Leó pápa először angolul köszöntötte az egybegyűlteket, majd olaszul mondta el beszédét, hozzáfűzve, hogy őt is meglepi, hogy nem fekete ruhában vesz részt a találkozón, mivel időközben pápa lett.
„Én is fölteszem magamnak a kérdést, miért engem választott az Úr” – mondta a Szentatya, arra hívta fel a figyelmet, hogy nem feledhetik azt az egyszerű, de fontos tényt, hogy nem azért kapták a püspöki szolgálat ajándékát, hogy megtartsák maguknak, hanem azért, hogy szolgálják az evangéliumot.
A püspök tehát szolga. Arra hivatott, hogy szolgálja a nép hitét – foglalta össze gondolatait a pápa.
Szeretetből szolgálni
Mindez a püspök identitásával függ össze, ami nem pusztán a szolgálat gyakorlásának külső megjelenése vagy módja. Éppen ellenkezőleg: Jézus azoktól, akiket tanítványaiként és az evangélium hirdetőiként elhív – elsősorban az apostolokat –, azt kéri, hogy
Jézus megmutatta nekünk Isten stílusát, amely nem a hatalomban, hanem az Atya szeretetében mutatkozik meg, és arra szólít, hogy legyünk szeretetközösségben vele – szögezte le XIV. Leó. – Az egyedüli tekintély az alázatos szolgálat, ahogy Jézus válaszolta tanítványainak: „aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok; és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki szolgája” (Mk 10,43–44).
Ferenc pápa gyakran hangsúlyozta, hogy a püspöki hatalom az alázatos szolgálat. „Nagyon fontos, hogy ezen elmélkedjünk és igyekezzük megélni a gyakorlatban – buzdította Leó pápa az újonnan szentelt püspököket. Arra kérte őket, hogy mindig alázatosan és imával szolgálják a népet, ahová az Úr küldi őket.
Megújult igehirdetés
„Föl kell tennünk ugyanakkor magunknak a kérdést, mit jelent az, hogy a nép hitének szolgái vagyunk – hangsúlyozta Leó pápa. – Nem elég a tudat, hogy ez e szolgálat a Krisztust követő szolgálat szellemében gyökerezik. Az apostolkodás stílusában is meg kell jelennie, a lelkipásztori szolgálatban és kormányzásban, a hithirdetés buzgalmában, különböző és kreatív módokon, melyet a szolgálati hely megkíván.
Ezzel együtt pedig sokan, akik eltávolodtak a hittől, gyakran visszatérnek és kopogtatnak az Egyház kapuján, újra fogékonyak lesznek a spiritualitás iránt, de olykor nem találnak megfelelő válaszra a megszokott lelkipásztori nyelvezetben és formákban – figyelmeztetett a Szentatya.
Szerető és figyelmes pásztorok
XIV. Leó emlékeztetett a kulturális és társadalmi kihívásokra is, mint a háború és az erőszak drámája, a szegények szenvedése, a testvéribb és szolidárisabb világ iránti vágy, továbbá az élet és a szabadság értékét érintő etikai kihívások. Az Egyház ebbe a világba küldi most az új püspököket
Olyan pásztorok, akik vezetői, atyjai és testvérei szeretnének lenni a papoknak és hittestvéreiknek – fogalmazott Leó pápa. Kifejezte: imádkozik, hogy a Lélek szele kísérje mindig őket, püspökké szentelésük öröme pedig mint jó illat szálljon át azokra is, akiket szolgálnak.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


