A Hegyi Mentőszolgálat (HZS) idei nyári mérlege szerint 2025 júniusa és augusztusa között 381 alkalommal vonultak terepre. Ez több mint 13 százalékos csökkenést jelent a tavalyi év hasonló időszakához képest. A tragédiák száma azonban alig változott: a hegyekben 14 ember vesztette életét, csakúgy mint egy évvel korábban.
A mentők beszámolója szerint több mint 40 százalékban a turisták óvatlansága, a saját képességeik és erőnlétük túlbecsülése, a rossz időjárás figyelmen kívül hagyása vagy a látogatási szabályok megszegése vezetett balesethez.
A legtöbb riasztást idén is a Magas-Tátrában kapták (156 eset), ezt követte a Nagy-Fátra, a Nyugati-Tátra és a Szlovák Paradicsom.
Az összesen 501 segélyhívás közül 58 alkalommal nem volt szükség közvetlen beavatkozásra, elegendőnek bizonyult a telefonos útbaigazítás – főként eltévedt kirándulók esetében. A HZS szerint a kisebb számú bevetést részben az idei klimatikus viszonyok és a csökkenő látogatottság magyarázzák.
A legtöbb beavatkozás közepesen súlyos sérülésekhez kapcsolódott (161 eset), míg 83 ember életveszélyes állapotban szorult segítségre. A mentést kérők többsége szlovák állampolgár volt, őket követték a lengyelek és a csehek, de magyar, német, ukrán és belga turistákat is mentettek a nyár folyamán.
A HZS kiemelte: egyre gyakoribbak azok a hívások, amikor sérülés nem történt, a bajbajutottak egyszerűen eltévedtek, kimerültek vagy rosszul készültek fel a terepre. Érdekesség, hogy az ilyen esetek több mint 40 százalékát lengyel turisták jelentették.
A hegyi mentők ezért ismét hangsúlyozzák: a modern technológia nem helyettesíti a józan észt és az előrelátást. Offline térképek, tartalék világítás, megfelelő ruházat, GPS-koordináták ismerete és az időjárási előrejelzés figyelése alapvető követelmény kellene, hogy legyen.
„A Kárpátok 65 millió éve itt vannak – és itt lesznek még akkor is, ha egy-egy túrát a rossz idő vagy a kimerültség miatt félbeszakítanak. A csúcs nem szalad el, pár nap múlva is megvár”
– zárták közleményüket a hegyi mentők.
SITA
Nyitókép: Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


