Pénzbírság helyett közmunkára ítélnék a bolti tolvajokat Kacsinecz Krisztián2025. 09. 11., cs – 16:58
Apró lopások esetén pénzbírság helyett közmunkát rendelnének el a hatóságok, amely elsősorban azokat az embereket érintené, akiknek nincs semmilyen vagyonuk. Erről Boris Susko igazságügyi miniszter (Smer) és Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas) beszéltek csütörtöki sajtótájékoztatójukon. Szerintük a lopások számának növekedése nem függ össze a büntető törvénykönyv módosításával, amelyet a negyedik Fico-kormány fogadtatott el. Emlékeztettek, hogy az apró bolti lopások a változtatások előtt sem számítottak bűncselekménynek.
„A társadalom egyre agresszívabb. Annak ellenére, hogy az ellenzék nap mint nap azt kiabálja, hogy a módosítások után megéri lopni, ez nem igaz” – mondta a belügyminiszter, aki szerint ennek hangoztatása csak bátorítja a bolti tolvajokat az újabb bűncselekmények elkövetésére, sőt arra is, hogy az eladókra vagy a biztonsági őrökre támadjanak.
Šutaj Eštok hangsúlyozta: a fő probléma az agresszió, valamint a visszaesés, ezért a rendőröket arra fogják utasítani, hogy az erőszakkal vagy fenyegetéssel kombinált lopást minden esetben bűncselekményként, és ne szabálysértésként kezeljék.
Mindkét miniszter arról beszélt, hogy a társadalmi agresszió és a kisebb lopások számának növekedése külföldön is megfigyelhető, példaként Nagy-Britanniát és Németországot említették.
Martin Krajčovič, a Szlovák Modern Kereskedelmi Szövetség elnöke rámutatott, hogy a lopások száma minden egyes társadalmi válság idején növekszik.
„Az elkövetők akár 40 euróért is képesek rátámadni a biztonsági szolgálat alkalmazottjára, kést rántani vagy halállal fenyegetni őt és a családtagjait. Ezt teljes mértékben elfogadhatatlannak tartjuk”
– tette hozzá, hangsúlyozva, hogy szükség van az állam segítségére és alternatív büntetésekre is, mint az említett közmunka.
A Denník N rámutatott: a büntető törvénykönyv módosítása után már csak a 700 euró feletti károkozás számít bűncselekménynek (korábban a limit 266 euró volt). Vagyis ha valaki ellop egy 690 eurós mobilt, és elkapják, megússza pénzbírsággal, míg korábban akár két év szabadságvesztésre is ítélhették.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


