Szeptember 27-én a kárpátaljai Bilkén (ukránul: Білки [Bilki]) történelmi eseményre kerül sor: Orosz Péter Pál boldoggá avatására. Aznap a görögkatolikus mártír pap szülőfalujában, Biriben is lehetőség nyílik csatlakozni az imádságos megemlékezéshez.
Orosz Péter vértanú boldoggá avatását a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyében eredetileg május 3-ra tervezték, azonban Ferenc pápa halála miatt őszre kellett halasztani.
Az ünnepi program már szeptember 26-án, pénteken elkezdődik Nagykálló görögkatolikus templomában, ahol 20 órától a fiatalok vezetésével imaest lesz, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Azt követően 22 órától éjszakai zarándoklat indul Biribe, amely során elmélkedésekkel készülhetnek lélekben a résztvevők, felidézve Orosz Péter Pál életének jelentős pillanatait. Az érkezést követően a templomban egész éjszaka virrasztás lesz zsoltárokkal, evangéliumi olvasmányokkal és részletekkel a boldoggá avatás előtt álló mártír pap életéből.
Szeptember 27-én, szombaton Biriben az ünnepi események reggel 8.30-kor kezdődnek az utrenyével, majd 9.45-kor Orosz Péter Pál életét és szolgálatát ismertetik a jelen lévő hívekkel. 10 órakor veszi kezdetét az ünnepi Szent Liturgia, amelyet körmenet követ, és amely során megáldják a Boldog Péter Pált ábrázoló ikont.
A liturgikus eseményt szeretetvendégség zárja, ahol a résztvevők együtt ünnepelhetik a jeles alkalmat.
Ezen a különleges ünnepen a görögkatolikus közösség hálát ad az Úrnak, hogy életét és szolgálatát példaként állíthatja mindenki elé.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: Zadubenszki Norbert/Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


