Szabadkán, az egykori Kereskedelmi és Iparkamara épületében tartott ünnepségen kedden délután adták át azokat a magyar állami kitüntetéseket, amelyeket a magyarság nemzeti ünnepe, augusztus 20-a alkalmából ítéltek oda kiemelkedő szakmai és közösségi tevékenységet folytató vajdasági magyar személyeknek. Az elismeréseket Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja adta át.
Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke döntése alapján a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét Juhász György kúlai plébános vehette át. Az elismerést több mint öt évtizedes lelkipásztori és közösségépítő szolgálatáért, valamint az egyházi épített örökség megőrzéséért és fejlesztéséért végzett áldozatos munkájáért érdemelte ki.
„Szép dolog, ha az ember munkáját elismerik, de úgy érzem, mindössze a kötelességemet teljesítettem” – mondta a plébános beszédében.
A Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben ketten részesültek. De Negri Ibolya, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke, a szabadkai Politechnikai Iskola volt tanára a vajdasági magyar nyelvű oktatás és nevelés színvonalának emeléséért, valamint a közösségi életben végzett több évtizedes munkájáért kapta meg a rangos kitüntetést. Beszédében hangsúlyozta, hogy mindig a közösség érdekeit tartotta szem előtt, és célja az volt, hogy a vajdasági magyar fiatalok versenyképes tudással rendelkezzenek, miközben megőrzik identitásukat és boldogulni tudnak szülőföldjükön.
„A legnagyobb feladat embernek maradni ebben a világban” – idézte Wass Albert gondolatát, amelyet saját ars poeticájaként említett.
A másik Magyar Arany Érdemkeresztet Varga Szilveszter, a Szabadkai Vámszabad Terület vámhivatalának volt vezetője érdemelte ki. Több évtizeden át dolgozott a vajdasági magyar közösség szolgálatában, és jelentős szerepet vállalt a szerb–magyar kapcsolatok erősítésében.
Köszönetnyilvánításában elmondta, hogy meglepte a kitüntetés híre, hiszen ritka, hogy vámszolgálatban dolgozó szakember ilyen rangos elismerésben részesüljön.
„Úgy látszik, hogy az elmúlt negyven-ötven évben végzett munkámra felfigyeltek, és nagy megtiszteltetés számomra, hogy ezt most elismerték” – fogalmazott.
Az eseményen Csallóközi Eszter főkonzul ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy ezek a kitüntetések a nemzeti összetartozás szimbólumai, és azt fejezik ki, hogy a magyar nemzet tagjai bárhol élnek a világban, egy közösséget alkotnak. Rámutatott arra is, hogy Magyarország célja, hogy minden magyar a szülőföldjén teljes életet élhessen, és a határon túli közösségek megmaradását, fejlődését különböző támogatásokkal segítse.
„Ezek az elismerések nem csupán köszönetnyilvánítások, hanem példát is mutatnak arra, hogy a hit, a tudás és a kitartás hogyan járul hozzá a magyarság megmaradásához” – fogalmazott.
Az ünnepségen jelen voltak a kitüntetettek családtagjai, valamint dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke és Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
The post Szabadkán átadták a közösség szolgálatáért odaítélt magyar állami kitüntetéseket appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


