Katar ellen indított támadást Izrael

Katar ellen indított támadást Izrael

2025. 09. 09.

Izrael katonai csapást hajtott végre Katarban a Hamász vezetése ellen – erősítette meg két izraeli forrás a CNN-nek. A célpontok között volt Khalil Al-Hayya, a szervezet egyik legfontosabb tárgyalója – közölte az Origo.hu.

A támadás hatásait még vizsgálják, de izraeli biztonsági források szerint a „precíziós csapást” a hadsereg a Shin Bettel (izraeli Belső Biztonsági Szolgálat) közösen hajtotta végre.

A robbanások után sűrű füst gomolygott Doha felett, a katari külügyminisztérium pedig „gyáva és bűnös agressziónak” nevezte az akciót, amely a nemzetközi jog „kirívó megsértését” jelenti. Katar hivatalos közleményében leszögezte: „nem tűri tovább Izrael felelőtlen és vakmerő magatartását.”

Egy magas rangú Hamász-tisztviselő szintén megerősítette a CNN-nek, hogy a szervezet tárgyalói voltak a célpontok Dohában.

A történtek azért is példátlanok, mert Izrael eddig nem hajtott végre katonai akciót Katar területén – most azonban közvetlenül a Hamász legfelsőbb politikai vezetését célozta meg.

Hírdetés

Szijjártó telefonon egyeztetett a katari külüggyel Izrael dohai támadása után

Szijjártó Péter külügyminiszter telefonon egyeztetett Szultán bin Szaad al-Murejhivel, Katar külügyi államminiszterével – írta meg a Telex.

A beszélgetés során „megerősítették Katar és Magyarország barátságát” valamint a két fél közel-keleti béke iránti elköteleződését – derül ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter közleményéből.

„Nagyra becsüljük Katar közvetítő tevékenységét az izraeli túszok szabadon bocsátása érdekében, s hálásak vagyunk a magyar állampolgárságú túszok kiszabadítása érdekében tett katari erőfeszítésekért” – írta a közösségi médiában Szijjártó.

Korábban az izraeli sajtóban olyan értesülések jelentek meg, hogy az Egyesült Államoknak is szerepe lehetett a csapásban, a 12-es csatorna beszámolója szerint Donald Trump adott zöld jelzést a támadásra. „A mai akció a Hamász fő terrorvezérei ellen teljes egészében független izraeli művelet volt” – írta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala.

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »