A DAC 1904 Dunaszerdahely új támadót igazolt: az észt Paide Linnameeskond csapatától érkezik a mindössze 19 éves gambiai csatár, Pa Assan Corr, aki 2029 nyaráig szóló szerződést kötött a sárga-kékekkel.
A fiatal játékos, aki a Real de Banjul színeiben kétszeres gambiai bajnok lett, az idei év elején tette át székhelyét Észtországba. A Paide színeiben azonnal felhívta magára a figyelmet, amikor a Konferencia-liga selejtezőjében két gólt is szerzett a gibraltári Magpies ellen. Az észt bajnokságban és kupasorozatokban szintén eredményes volt, így gyorsan a DAC látókörébe került.
Corr elmondása szerint már korábban is hallott a dunaszerdahelyi klubról, hiszen nemrégiben honfitársa, Bajo is itt játszott.
„Amikor kiderült, hogy a DAC érdeklődik irántam, azonnal felkerestem Bajot, aki csupa pozitív dolgot mesélt a klubról. Ez döntő szerepet játszott abban, hogy elfogadtam az ajánlatot”
– nyilatkozta a fiatal támadó, aki a 14-es mezben lép majd pályára.
A klubvezetés nagy reményeket fűz a játékoshoz. Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója kiemelte:
„Corr komplex csatár, aki erős a kapu előterében, jól tartja meg a labdát, és sebességével képes széthúzni az ellenfél védelmét. Hisszük, hogy hosszú távon kulcsemberünkké válhat.”
A dunaszerdahelyi szurkolók tehát új kedvencet köszönthetnek, aki már a közeljövőben bizonyíthat az Arénában.
Körkép.sk, SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


