Az Egyház máriás arcának témájáról tartotta a Nemzetközi Pápai Mária Akadémia (Pontificia Academia Mariana Internationalis, PAMI) 26. kongresszusát szeptember 3. és 6. között Rómában. XIV. Leó pápa szeptember 6-án fogadta a kongresszus hatszáz résztvevőjét. Kovács Zoltán mariológus, a PAMI levelező tagjának írása.
XIV. Leó pápa a mariológiával foglalkozó szakemberekkel nemrég találkozva bátorította hallgatóit: az Egyház arca mindig máriás. Ez pedig nem csupán egyfajta statikus arculat, hanem dinamikus valóság, hiszen tevékenységeiben nem nélkülözi a Szűzanya jelenlétét és az ő lelkülete szerinti életre és cselekvésre ösztönöz.
A címben feltett kérdés sejteti: újra választ kell keresnünk arra a kérdésre, hogy Isten népének a Szűzanyával való kapcsolata vajon egyfajta elavult szemlélet-e az Egyházban, vagy pedig éppen az Egyház jövőbeni kivirágzásának egyik záloga.
Ne feledjük: míg Szent Ambrus már magát a Szűzanyát az Egyház ősmintájának nevezte, Szent Bernát a középkorban már az Egyházat Mária vazallusának tekintette. „Ősegyháztan” és „ősmariológia” még sok mindenben átfedést mutattak. Ezért állíthatjuk: az Egyház máriás arculata nem egy később elburjánzó túlzás, hanem igen korán kijelöli a követendő utat: Mária életútja példaként is szolgál az Egyház számára. Az Egyházat a Szentlélek hozza létre, élteti és teszi az isteni kegyelem közvetítőjévé – Máriát pedig ugyanaz az isteni Lélek teszi szeplőtelenné már élete első pillanatában, és hívja együttműködésre Isten üdvözítő tervével.
A Szűzanya megdicsőülése pedig reményteljes előképe annak, hogy Krisztus saját titokzatos Testét, az Egyházat is beteljesülésre, megdicsőülésre hívja.
Amikor János „házába fogadja” (Jn 19,27) Máriát, szintén felmerülhet a kérdés: az Istenszülő személye ekkor már csak nosztalgia az újszülött Egyház tagjai számára, vagy bátorítás a jövőbe tekintéshez? Pusztán szívet melengető emlékeztető, aki még egyelőre velük van egy ideig, hogy arcára tekintve Jézus vonásaira könnyebben emlékezzenek, vagy pedig erőt adó anyai jelenlét az apostoli munkához? Jézus Anyja a Szentlelket várva, az „emeleti teremben” (vö. ApCsel 1,14) csupán a „régi szép időket” idéző jelenlétével tiszteletből foglal helyet az tanítványok körében, vagy szerves része az Ősegyház nagyon is „szinodálisnak” mondható életének és tevékenységének? Mennybevétele után pedig személyének emlékét már csupán kegyelettel őrzik, vagy sokkal inkább élő motiváció, hogy mi is a menny felé tekintsünk, ahol ő már testben-lélekben megdicsőülve örökké boldog? Elsiratni való tény, hogy itt, e világon Jézusnak és az ő tanítványainak valaha segítségére volt, vagy nyilvánvaló dolog, hogy bármikor oltalma alá futhatunk, mert odaátról is kísér, sőt, dolgunk van egymással?
Az Egyház kétezer év alatt eléggé egyértelmű válaszokat adott ezekre a kérdésekre. Ha tehát ma is a „hogyan tovább” után érdeklődünk, bátran nyugtázhatjuk: a Szűzanyához való ragaszkodásunk, közelségünk nem csupán külső, hanem nagyon is belső valóság.
Az Egyház – mivel Krisztus Teste – „zsigereiben” is hordoz egyfajta hasonlóságot Máriához. Minél inkább törekszik lelkületében erre a máriás hasonlóságra, annál tisztábban ragyog fel benne Krisztus arca is. Isten népének arculata Isten Anyjának vonásait azzal is felmutatja, ahogyan a Lélek tüzében „világra hozza” a keresztvíz által újszülött tagjait, majd a bérmálásban küldetéséhez a Lélek erejével tölti el, az Eucharisztiával táplálja, a bűnbocsánat szentségével „mosdatja”, a betegek kenetével a gyógyulás felé segíti azokat, miként egy jó anya is szül, nevel, táplál, fürdet, gyógyít. Ugyanakkor termékeny anyaságát Istennek szentelt, ragyogó szüzességben éli meg, és szétszóródott gyermekeit otthonteremtő, egységőrző jó anyaként egybegyűjteni próbálja a világ minden részéről. Az Egyházban – miként Mária Szívében – Jézus tanítványai mindig otthonra lelnek, Istenhez intézett imáik során pedig felismerhetik – miként az apostolok is az „emeleti teremben” –, hogy lélekhívásukhoz Mária is szívesen és hatékonyan társul.
Van tehát feladatunk, és nem csupán a mariológusoknak vagy a Mária-tisztelet minősített művelőinek, hanem mindannyiunknak, akik Isten népének tagjai vagyunk: újra felismerni és megismertetni másokkal is az Egyház máriás arcát. Így az Istenszülő lelkületével és vele együttműködve nap mint nap megújítjuk az Istenhez tartozás igenjét, az emberek üdvösségére szentelve magunkat. És
Éppen azért lehetünk képesek e nemes feladat kihívásainak jól megfelelni, mert tudjuk: ő bennünk is látja az Atya gyermekeit, Fiának testvéreit, a Lélek templomait és az Egyház tagjait. Mária az „Egyház tükre”, annak kiemelkedő tagja és lelki értelemben Anyja, aki a „remény zarándokait” anyai szívvel vezeti Fiához, a remény Forrásához. Így, ha Isten zarándoknépének közössége is hűséges marad Krisztushoz és tőle nyert őseredeti küldetéséhez, a mai „szeretett tanítványok” szeme tükrében is mindig megláthatjuk Máriát.
Szerző: Kovács Zoltán
Fotó: Borsodi Heni
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
