Hszi Csin-ping: a kínai-orosz kapcsolatok kiállták a nemzetközi változások próbáját

Hszi Csin-ping: a kínai-orosz kapcsolatok kiállták a nemzetközi változások próbáját

2025. 09. 02.

A kínai-orosz kapcsolatok kiállták a nemzetközi változások próbáját, és a jószomszédi viszonyon, a stratégiai együttműködésen és a kölcsönös előnyökön alapuló nagyhatalmi együttműködés mintájává váltak – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő kedden Pekingben, amikor a Nagy Népi Csarnokban fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

A kínai elnök szerint a kínai-orosz együttműködés hű maradt alapvető célkitűzéseihez, és számos területen jelentős eredményeket hozott. A kínai elnök hozzátette: Peking kész magasabb szintre emelni kapcsolatait Moszkvával, támogatni egymás fejlődését és összehangolni álláspontjaikat a fontos kérdésekben.

Hszi Csin-ping emlékeztetett: a globális kormányzás kezdeményezésének célja, hogy a hasonló gondolkodású országokkal együttműködve határozottan támogassák az ENSZ Alapokmányának céljait és alapelveit, és előmozdítsák egy igazságosabb nemzetközi rend kialakítását. Hangsúlyozta: Kína és Oroszország a szuverén egyenlőség, a nemzetközi jog tiszteletben tartása és a multilateralizmus mellett foglal állást, és az emberiség közös jövőjének építése érdekében kész erősíteni együttműködését olyan fórumokon, mint az ENSZ, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), a feltörekvő országokat tömörítő BRICS-csoport, valamint a G20 csoport.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az orosz-kínai kapcsolatok történelmi csúcsponton vannak és kiemelt stratégiai jelentőséggel bírnak. Emlékeztetett, hogy a második világháborúban a két ország együttműködése kulcsszerepet játszott a győzelemben, ami ma is szilárd alapot ad a kapcsolatoknak. Putyin üdvözölte Hszi Csin-ping globális kormányzásról szóló kezdeményezését. Hozzátette: Moszkva kész fenntartani a stratégiai együttműködést és erősíteni a gyakorlati kapcsolatait Pekinggel.

Hszi Csin-ping: kézzelfogható eredményei vannak a kínai-orosz-mongol együttműködésnek

Az elmúlt években folyamatosan erősödött Kína, Oroszország és Mongólia együttműködése, konkrét eredményeket hozva – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő kedden Pekingben, a Nagy Népi Csarnokban Vlagyimir Putyin orosz és Uhnágín Hürelszüh mongol elnökkel tartott hetedik háromoldalú csúcstalálkozón.

Hírdetés

A kínai elnök szerint a kínai-orosz-mongol együttműködés középtávú ütemterve zökkenőmentesen halad, a három ország közötti kereskedelmi forgalom pedig folyamatosan bővül. Hozzátette: Peking Oroszországgal és Mongóliával közösen a partnerség fejlesztésére törekszik, miközben elhárítják a külső beavatkozásokat.

A kínai elnök három pontban fogalmazta meg a kínai-orosz-mongol együttműködés jövőbeli fejlesztésének irányait.

Hszi hangsúlyozta, hogy meg kell erősíteni a kölcsönös politikai bizalmat. Minél bonyolultabb a nemzetközi helyzet, annál inkább szükség van a három ország egységére, kölcsönös támogatására és egymás alapvető érdekeinek tiszteletben tartására- tette hozzá.

A kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés fontosságát hangsúlyozva a kínai elnök a határon átnyúló infrastrukturális és energetikai projektek előmozdítását, a fejlesztési stratégiák összehangolását és a helyi valutában történő elszámolások bővítését, valamint a turizmus és a kulturális örökség megőrzésében való együttműködés bővítését nevezte meg kiemelt területként.

Szót emelt a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) keretében folytatottt szorosabb együttműködés mellett, kiemelve, hogy az SCO a térség országainak fő platformja a biztonság és a fejlődés előmozdítására. Hozzátette: Kína kész a tiencsini csúcson létrehozott együttműködési központok és platformok felhasználásával új területekre kiterjeszteni az együttműködést.

Vlagyimir Putyin, orosz elnök szerint Oroszország, Kína és Mongólia baráti szomszédok, régóta fennálló együttműködéssel. Hangsúlyozta: a politikai bizalom erősítése elengedhetetlen a háromoldalú kapcsolatok megszilárdításához. Putyin szerint Oroszország kész kölcsönösen előnyös és jövőbe mutató stratégiai együttműködést folytatni Kínával és Mongóliával. Az orosz elnök a fejlesztési stratégiák összehangolását, a kereskedelem és a beruházások bővítését, valamint az együttműködés elmélyítését szorgalmazta a többiek között az energia, a digitális gazdaság, az oktatás és a környezetvédelem területén. Mint mondta, mindez elősegíti a gazdasági fejlődést, a regionális integrációt és az emberek közötti kapcsolatok erősödését.

Uhnágín Hürelszüh mongol elnök hangsúlyozta, hogy Ulánbátor a kétoldalú kapcsolatok erősítésére, a háromoldalú együttműködés bővítésére és a közös gazdasági folyosó fejlesztésére törekszik. Kiemelte az emberek közötti kapcsolatok szerepét, amelyek a három ország javát szolgálják és hozzájárulnak a régió fejlődéséhez. Hozzátette: a második világháború ázsiai lezárását jelentő japán kapituláció 80. évfordulója alkalmából a három ország közösen emlékezik meg a történelmi eseményekről.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »