Mióta XIV. Leó pápa az egyházfő, nagyobb figyelem esik az Ágoston-rendre. Szeretnénk többet megtudni a közösségről, s leginkább arról, hogy milyen emlékei vannak Magyarországon. Felkerestük hát Fáy Zoltánt, a ferences rend könyvtárosát, hogy ezúttal Ágoston-rendi templomként tekintsünk rá a budai ferences templomra.
Beszélgetésünk folyamán rácsodálkozhattunk azokra az oltárképekre is, melyeket az osztrák festő, Maulbertsch készített a tanítványaival. S hogy miért éppen az általuk ábrázolt szentek szerepelnek e festményeken, arra a kérdésre is az ágostonos múlt adta meg a magyarázatot.
Fáy Zoltánnal a ferences kolostor udvarán találkoztunk, miután az Ágoston-rend számára épült utcai szárny földszintjén megtekintettük a templom felszentelésének 250. évfordulójára létrehozott kiállítást.
Sokat változott ez a környék az elmúlt időszakban, tavalyelőtt például a templom szomszédságában álló volt zeneiskolát átépítették irodaháznak. „Az építkezés megkezdése előtt, még a pandémia alatt régészeti feltárásokat végeztek a helyszínen – mondja Zoltán. – Azt korábban is tudni lehetett, hogy a templom mögött volt egy barokk kori temető, azonban a régészek a feltárás során prehisztorikus leleteket is találtak. Az országúti ferences templom környéke a vaskortól ember lakta vidék. Előkerült egy kemence, és találtak sírokat a római és a török korból is. A temető még a 18. században is működött, olyannyira, hogy – a kolostor gondnoka szerint – ha a területén bárhol leásunk, csontok kerülnek elő a földből.”
Amikor az Ágoston-rendiek az újkorban letelepedtek, nem volt itt semmi, csak a Pämer-ház, amit a ferences szerzetesek ma mosókonyhának használnak, és amellyel kapcsolatosan az is felmerült, hogy a török időkben épülhetett. „A Pämer-házat vették meg először az Ágoston-rendiek, itt legfeljebb nyolc-tíz ember férhetett el. Nemrég egy világi rendi idős férfi lakott benne. A halála után a ferencesek felújították a házat. Amikor leverték a vakolatot, a téglák alapján nem tűnt török korinak az épület.”
A 18. század közepén felkérték a templom építésére Nepauer Mátét, a kor egyik legnépszerűbb építőmesterét. Nepauer Hamon Kristóf budai építőmester halála után, a gyászév leteltével elvette annak özvegyét, és átvette a műhelyét is. Hozzájutott a tervekhez, ami megmagyarázza a hasonlóságot a Hamon Kristóf által tervezett budai Szent Anna-templom és a Margit körúti ferences templom homlokzata között.
„Harsányi István, a ferences rendtartományok főépítésze szerint a templom építése idején állt egy szőlőhegyi kápolna is a Rózsadombon, hiszen szőlők voltak itt mindenütt, egészen a Rózsadomb tetejéig – teszi hozzá Zoltán. – A historia domus azt is említi, hogy volt a környéken egy téglavető műhely. Az ágostonosok, illetve később a ferencesek állandó pereskedésben álltak vele. Nem csoda, nem nagyon örültek annak, hogy itt hordják le a téglát, és elbitorolják a területet.”
A Pämer-féle ház idővel kicsinek bizonyulhatott, hiszen megépült a mai kolostor utcai szárnya. Ez lett az Ágoston-rendi szerzetesek rendháza, amely a régi metszetek szerint ugyanúgy nézett ki, mint ahogyan mai állapotában látjuk.
„Az ágostonosok nem sokáig voltak itt, mert 1785-ben őket is érintette II. József feloszlató rendelete. Könyvtárosként fontos számomra, hogy az ő könyvtáruk valószínűleg az első emelet legnagyobb termében lehetett. Mivel a trinitáriusokat már korábban feloszlatták, mint az ágostonosokat, meg tudták venni tőlük azokat a könyvtárszekrényeket, amelyek eredetileg a kiscelli trinitárius kolostorban voltak. II. József az 1780-as évek közepén ugyan kötelezte a ferenceseket az átköltözésre, de ők még egy rövid ideig a vízivárosi kolostorukban maradtak, ahová azután az Erzsébet-apácákat telepítették le. Jakosics József akkori tartományfőnökről tudjuk, hogy nagy műgyűjtő volt, sok római követ gyűjtött össze itt a területen. Még ma is van a kertben egy római kori osszárium, megvannak a vaspántjai.”
Zoltán ismerteti, hogyan nézett ki a helyszín ekkoriban, miként kell elképzelnünk. „A II. József feloszlató rendelete idején készített részletes tervrajz jelzi, hogy állt a területen egy Tolentinói Szent Miklós-kápolna. Tolentinói Szent Miklós az ágostonosok által tisztelt szent volt, így valószínűleg egy ereklyéjét is őrizték. A legenda szerint, amikor szentté avatták, levágták a karját, s az csodás módon vérezni kezdett. A Tolentinói Szent Miklós-relikviát tartalmazó ereklyetartót II. József idején elkommunizálták, Bécsbe vihették, az ereklyét pedig elégették, hiszen minden ereklyét igyekeztek megsemmisíteni.”
Az ágostonos szerzetesek idejében még nem létezett a hatalmas belmagasságú, T alakú hátsó épületszárny, ez már a ferencesek idejében épült, 1830 körül. „A falában van egy 1848-ból származó ágyúgolyó. Mivel a környéken akkor még nemigen volt lakóház, itt állították fel az ütegeket, és innen lőtték a budai várat, hogy visszafoglalják. Ennek megfelelően ide is tüzeltek vissza. Annyi ágyúgolyó esett ide, hogy a Ganz Ábrahám-féle közeli öntödében öntöttek belőle egy nagy keresztet. Állítólag akkora volt az ágyútűz, hogy Gyöngyösre is elhallatszott az ottani historia domus szerint. Az országúti kolostor historia domusában pedig feljegyezték, hogy az ágyúzás alatt minden szerzetest leköltöztettek a refektóriumba. Még azt is megemlítik, hogy az ostrom idején adtak nekik feketekávét. Bár nem tudom, az mennyire segíthetett a traumák feldolgozásában. Mindenesetre nem halt meg közülük senki. Ekkortájt leginkább a kapucinusokat bántalmazták, akik az osztrák rendtartományhoz tartoztak. Azt is tudjuk, hogy az 1849-es ostrom idején egy gyújtóbomba ráesett a templom oldalában lévő kápolna tetejére. A konyhás önfeláldozóan felmászott, és eloltotta a gyújtót.”
A kolostor bővelkedik a II. világháború borzalmas emlékeiben is. „A front egyik oldalán németek, a másikon oroszok voltak, a templomot és még a könyvtár könyveit is szétlőtték – folytatja Zoltán. – Amikor az oroszok áttörtek a Margit körúton, beköltöztek a templomba, majd az áldoztatórácshoz kötötték a lovaikat. Nem adtak nekik enni, így azok szétrágták az rácsot, ez is a historia domusból derül ki. Farszky Szalvátor szerzetest itt lőtték le az udvaron, amikor áttörtek az oroszok. A laikus testvér Pilisszentlászlóról származott. Az lett a veszte, hogy mivel szlovák faluban nőtt fel, kicsit tudott beszélni az oroszokkal. Félreérthetett valamit, s amikor elszaladt, itt, az udvaron hátba lőtték.”
A templomban, amelynek titulusa Szent István protomártír, az oltárképek fele az ágostonosok egykori jelenlétére utal. Amikor Nepauer Máté elkészült az épülettel, a legismertebb osztrák barokk festőt, Franz Anton Maulbertschet kérték fel a templom kifestésére. Voltak itt szekók és freskók is, amelyeket valószínűleg a tanítványai festettek. Az olajképek nagy része is Maulbertschhez köthető, így a Szent Ágoston-oltár, a Szent Mónika-oltár és a Szent Miklós-oltár is, melyet a dunai halászok finanszíroztak. A többi oltárkép már a ferences időszakban keletkezett. Érdekes a története a feszületet ábrázoló festménynek, ebből ugyanis kivágták a keresztet Krisztus testével. A kilencvenes évek elején Farbaky Péter művészettörténész instrukciói alapján készítettek hozzá hátteret. Ha közel megyünk a képhez, látszik, hogy a feszület kiemelkedik a képsíkból. Amikor Martinovics Ignácot kivégezték, ez előtt a feszület előtt akarták deszakralizálni. Törölgetni kezdték a kezét, hogy „leszedjék” róla az olajat, hiszen egy felszentelt papot nem lehetett volna lefejezni. A kivégzésére kivonultak a ferences szerzetesek a Vérmezőre. Martinovics odakiabált nekik: „Maradtam volna barát, nem vennék most fejemet.” Ugyanis ferences szerzetes volt, ráadásul magiszter a Fő utcai Szent Ferenc sebei-kolostorban.
A többi oltárkép már jóval később készült, a 20. században. Ezek Szent József halálát, a grecciói jelenetet és Szent István első vértanú megkövezését ábrázolják. A templombelsőben a mellékkápolnák kerete még az ágostonosok idejéből való, de a szobrokat már a ferencesek helyezték rájuk. A főoltár osztrák, 19. századi. A templomtérben a szószék hangvetője tetején álló Jó Pásztor Krisztus-szobor szintén a ferencesek idején készült. Az üvegablakok a II. világháború utániak.
Ha az utcáról közelítjük meg a rendházat, a kapuzat felett észrevehetjük az ágostonos címert, a nyíllal átlőtt szívet, amely jelzi, „nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned” (Szent Ágoston, Vallomások, 1.1).
A kolostorépület manzárdtetejét a nyolcvanas években alakították ki, ekkor a régi metszetek alapján állították helyre a háborúban megsérült tetőt úgy, hogy az teljesen megfeleljen az eredetinek. A homlokzaton a rizalitot, a korábban meglévő előreugró falszakaszt nem állították vissza, hiszen akkor nem lehetne elférni a járdán. Ezt csupán a falsík kisebb kiemelésével jelezték.
Zoltán végigvezet a kolostorépület utcai szárnyán, az eredeti ágostonos kolostorban, amelynek földszintje és második szintje régebben is nyitva volt a hívek számára, egyedül az első szinten működő tartományfőnökséget nem lehetett látogatni. Mivel ez már átkerült a Tamás Alajos-házba, most ez az első emeleti boltozatos három szoba is feltárul előttünk. Itt, az első emeleten a legtágasabb teremben lehetett az Ágoston-rendiek könyvtára. A folyosó végén jobbra van egy átjáró, ami a később épült cselédségi épületszárnyba vezet. A második emeleten hittantermek találhatók, a legalsó szinten, a boltozatos szobákban gyóntatásra és lelkivezetésre alkalmas helyiségeket és plébániai irodát alakítottak ki.
Az udvar felől lehet lejutni az utcai épület pincéjébe, melyet kriptaként használnak a ferencesek. Az ágostonosok kolostorában ez eredetileg szenespince volt.
Ahogy felmegyünk a T alakú új ferences épületszárnyban a rendi könyvtárba, a falon van egy Mariahilfe-képet látunk, amely valószínűleg a templom eredeti kegyképe lehetett. „A török hódoltság végével áll kapcsolatban ez a képtípus, hiszen 1686-ban sikerült visszafoglalni Budát. Az Ágoston-rendiek vonatkozó iratanyaga itt van a levéltárban, az ágostonos múltra utaló könyvekkel együtt. Amikor ugyanis feloszlatták őket, a könyveik az egyetemi könyvtárba kerültek, Pray György jezsuita szerzetes pedig néhányat visszajuttatott ide még a 18. század végén.
A ferences könyvtárban olyan kódexek is vannak, amelyek híres nyelvemlékeket tartalmaznak, például a németújvári glosszákat.” Pray Györgyről kapta egyébként a nevét a Pray-kódex, benne első szövegemlékünkkel, a 12. század végi Halotti beszéd és könyörgéssel.
A könyvtárban egy Szent Ágoston-festmény is lóg a falon. Felmerül, hogy vajon a Tagastéban született Ágoston barber volt-e vagy római, barnás volt-e az arcszíne, vagy pedig fehér. Talán nem véletlen, hogy a ferences könyvtárban Szent Ágoston képe is jelen van, hiszen néhány évtizeden át a róla elnevezett rend szerzetesei éltek itt, lényegében ők voltak a templom és a kolostor alapítói.
Fotó: Merényi Zita
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. augusztus 31-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
