A jubileumi szentévben eddig 24 millió zarándok érkezett a Vatikánba

A jubileumi szentévben eddig 24 millió zarándok érkezett a Vatikánba

A 2025-ös jubileumi szentévben mostanáig huszonnégymillió zarándok érkezett a Vatikánba – közölte az Evangelizációs Dikasztérium szeptember 3-án.

A 25 évente rendezett szentévet Ferenc pápa tavaly december 24-én nyitotta meg a Szent Péter-bazilika szent kapujának kitárásával.

Korábban több mint harmincmillióra becsülték a szentévben a Vatikánba érkezők számát. Azokról a zarándokokról van szó, akik kimondottan a szentév alkalmával utaznak el Rómába, ahol felkeresik egyebek között a pápai bazilikákat, áthaladnak a templomok szent kapuin, ellátogatnak a jelentősebb keresztény helyszínekre.

Az Evangelizációs Dikasztérium nem közölt részleteket, de a huszonnégymillió között valószínűleg azokat is regisztrálták, akik turistaként érkeztek Rómába, de részt vettek a jubileumi programokon.

A vatikáni hivatal által számolt látogatók között szerepelnek azok is, akik Ferenc pápa halálának napján, a temetésén, valamint az új egyházfő megválasztásakor szintén jelen voltak, vagy akkor áthaladtak a szentkapukon.

Hírdetés

A szentév eddigi legnagyobb eseménye az augusztus elején rendezett Jubileumi Ifjúsági Találkozó volt, amelyen több mint egymillió fiatal vett részt a Rómához közeli Tor Vergata mezején.

Százezres tömeget vártak a Szent Péter térre most vasárnap, szeptember 7-én is a tizenöt évesen meghalt Carlo Acutis – és Pier Giorgio Frassati – szentté avatására. Ugyanott jövő hét végén az emberi testvériség világnapját rendezik meg a nemzetközi könnyűzene képviselőivel. A programban szerepel a Szent Péter-bazilika kupolájának fényfestése is háromezer drónnal.

A jubileumi szentév január 6-án zárul a bazilika szent kapujának bezárásával.

Forrás: MTI

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »