Mindent megújítani Krisztusban – Újjászületett a nyolcszáz éves Lövőpetri temploma

Mindent megújítani Krisztusban – Újjászületett a nyolcszáz éves Lövőpetri temploma

Augusztus 31-én ünnepelték Lövőpetriben a a Szent X. Piusz pápa nevét viselő görögkatolikus templom búcsúját; a szertartáson a felújított templomkülsőt és megújult keresztet Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök áldotta meg.

Egy esemény befogadását meghatározhatja az odavezető út is. A 800 éves történelmű, Árpád-korban alapított Lövőpetri a kisvárdai járás zárt, futóhomokos területén található. Többfelől megközelíthető, de az utak néhol egynyomvonalúak; máshol a sűrű növényzet boltívként öleli körül az autót. A szem rengeteg mezőt, szántóföldet, kaszálót, erdőt fog fel az elsuhanó vidékből.

A természet övezte, elszigeteltebb lakóterületek rendszerint zártabb, tartózkodóbb közösségeket sejtetnek. Annál inkább szembetűnő a szolgálatkészség és közvetlenség, amellyel a vendég felé fordulnak a község lakói.

Augusztus utolsó vasárnapján a Szent X. Piusz pápa tiszteletére szentelt görögkatolikus templom búcsúját ünnepelték, a Szent Liturgiát Szocska A. Ábel megyéspüspök vezette.

A szertartás elején a megújult templomkülsőt, a végén pedig a felújított keresztet áldotta meg a főpásztor. Az ünnepre közös összefogással új terítők, új szőnyeg került a templomba. A nyíregyházi székesegyház adományaként pedig egy körmeneti kereszt is a lövőpetri közösség tulajdona lett.

A kis településen ezen a hétvégén az elszármazottak és nagylelkű adakozók, az anyaegyházközség tagjai, Nyírlövő további filiái, a társfelekezetek hívei is megfordultak: a hétköznap kis lélekszámú görögkatolikus közösség megnövekedett, megtöltve a kicsiny templomot, melyben szokásosan – templomuk nem lévén – római katolikus szentmisét is tartanak rendszeresen, segítve ezzel a testvéreknek saját rítus gyakorlását.

Hírdetés

Jelen volt továbbá Lukács József, Lövőpetri polgármestere; Durbák Ferenc, Nyírlövő polgármestere; Halinda Gyula ökonómus atya, Németh János mezőladányi plébános, Babják Tibor akolitus.

„Instaurare omnia in Christo” – kezdte prédikációját a névadó szent pápa jelmondatával a hierarcha. „A latin kifejezés (»Mindent megújítani Krisztusban«) az ünnep hívószava is lehetne. Ahogyan megújult a templom, mindannyiunknak meg kell újulnia Krisztusban” – mondta a püspök.

„S ehhez bátorságra van szükség. Belevágni egy templomfelújításba a kudarctól való félelem miatt nehéz. Akárcsak életünk megváltoztatásakor: megújulni Krisztusban azt jelenti, hogy megváltoztatjuk gondolkodásmódunkat. Ahogyan Krisztus a gazdag ifjúnak mondja: változtass életeden az én tanításaim szerint – add el mindened. Rá kell tekintenünk olykor saját magunkra, életünkre, s ha romos a lelkiállapotunk, újuljunk meg Krisztusban, gyökeresen, gondolkodásmódunkban is” – tanított Szocska Ábel püspök.

A főpásztornak Lövőpetriben készített kézműves finomságokkal köszönték meg a jelenlétet. A hála szavait Nagy Tibor atya, a helyi görögkatolikus szolgálattevő, valamint Lukács József, Lövőpetri polgármestere és a helyi közösséget képviselő testületi tag is kifejezte nemcsak a főpásztor, de minden jóakaró felé, akik valamilyen módon segítették az ügyüket. A hála és szeretet gesztusa volt az ünnepi asztal is, ahol a jelenlévők a helyiek vendégszeretetét és összefogását is dicsérték.

Szocska Ábel végül olajkenetben részesítette a híveket, akik antidórt (megáldott, de nem felszentelt kenyér, amelyet a liturgia végén osztanak ki a híveknek – a szerk.) és apró ajándékot is kaptak emlékbe.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »