Hat magyar konzul és folyamatos ügyelet segíti a magyar szurkolókat Dublinban

Hat magyar konzul és folyamatos ügyelet segíti a magyar szurkolókat Dublinban

Hat konzul lesz jelen az Írország-Magyarország mérkőzésen szombaton Dublinban a 2026-os labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozatában, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak majd a szurkolóknak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén Budapesten a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a jegyértékesítés már lezárult, és 1690 darab vendégjegy kelt el a magyar drukkerek részére.

A szurkolók gyülekezési pontja a Slattery’s Pubban lesz 18 órakor, amely 500 méterre található az Aviva Stadiontól, majd a vonulás 18 óra 30 perckor kezdődik

– tudatta.

„A helyszínen összesen hat magyar konzul teljesít majd szolgálatot annak érdekében, hogy ha bárkinek bármilyen ügyes-bajos dolga akad, vagy segítségre van szüksége, akkor hozzájuk tudjon fordulni. Két konzul kollégám a stadionban várja majd a szurkolókat. Ketten lesznek jelen a gyülekezési ponton és a vonulás során. Két konzulunk pedig a repülőtéren segít majd a járatok érkezésekor és indulásakor a magyar szurkolóknak” – tette hozzá.

Hírdetés

Szijjártó Péter elmondta, hogy szombaton két járat indul Budapestről Dublinba, vasárnap pedig három az ellenkező irányban. „Tehát a konzuljaink a reptéren is ott lesznek, hogy ha a magyar szurkolóknak a beutazáskor vagy hazainduláskor bármi problémájuk van, vagy segítségre szorulnak, a konzuljainkhoz fordulhatnak”  – húzta alá.

„És természetesen az Országos Rendőr-főkapitányságtól is utaznak ki delegáltak, ők összesen hárman lesznek” – folytatta.

A miniszter tájékoztatása szerint ügyeleti telefonszám működik ezúttal is már reggel 6 órától: +36 30 120 9151.

„Mindenkinek jó szurkolást és magyar győzelmet kívánok!” – összegzett.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »