Dokumentumfilm készül egy ellopott basszusgitárról

Dokumentumfilm készül egy ellopott basszusgitárról

Dokumentumfilm készül egy ellopott basszusgitárról Juhász Katalin2025. 09. 05., p – 12:58

Nyilván nem minden ellopott hangszer érdemel ennyi figyelmet, most azonban Paul McCartney basszusgitárjáról lesz szó, amelyet még 1961-ben vásárolt Hamburgban 30 fontnak megfelelő márkáért, és amely 1969-ben tűnt el. 

A Beatles első lemezein ez a különleges, hegedűre emlékeztető alakú hangszer szerepelt, amely sokak szerint a rocktörténet legfontosabb basszusgitárja, mivel meghatározta a zenekar hangását. 

Olyan nagy slágerekben hallható, mint a Love Me Do, a She Loves You vagy a Twist and Shout. 

Három rajongó 2018-ban magánnyomozásba kezdett a Höfner 500/1 basszusgitár előkerítése érdekében. Rengeteg e-mailt kaptak, több forró nyomon is elindultak, míg végül tavaly előkerült a hangszer. Ennél többet nem árulunk el erről a figyelemre méltó történetről, hiszen minden részlet szerepel majd a készülő dokumentumfilmben. Paul McCartney is kamera elé áll, hogy felidézze az ötvenhat évvel ezelőtt történteket. 

Hírdetés

Csupán két érdekesség: a Lost Bass kampányt egy brit házaspár indította el, amelynek férfi tagja minden létező technikai információt tudott a szóban forgó basszusgitárról – többet, mint maga Paul McCartney – , felesége pedig Miss Marple-t megszégyenítő nyomozónak bizonyult. A hozzájuk társuló harmadik önkéntes ott volt a helyszínen – a Let It Be című lemez felvételeinél – ahol a hangszernek nyoma veszett. 

A nyomozást nehezítette, hogy a lopásra csak 1972-ben, a Beatles feloszlása után derült fény, amikor McCartney a Wings egyik dalában szerette volna használni a basszusgitárt, de sehol sem találta. Ő maga sem fűzött nagy reményeket a projekthez, annyit mondott csak, hogy ha valaha valaki megtalálhatja a hangszert, akkor ez a három lelkes rajongó lesz az. Nos, igaza lett, tavaly visszakapta tőlük az ikonikus Höfnert. 

A Variety számolt be elsőként arról, hogy a basszusgitár évtizedeken át tartó lappangásának történetét egész estés dokumentumfilmben dolgozza fel az az Arthur Cary, aki a Surviving 9/11 című, a New York-i ikertornyok elleni terrortámadásról szóló filmjével aratta első jelentős rendezői sikerét. 

Új projektjének címe The Beatle and the Bass, a premier dátuma még nem ismert. 

Paul McCartney ennek kapcsán a következőket mondta a Variety magazinnak: „Azt hiszem, bármit, amit ellopnak tőlünk, vissza akarunk kapni, különösen, ha az a valami érzelmi értékkel bír számunkra. Egyszerűen eltűnt az univerzumban, és én csak arra tudtam gondolni: vajon hová tűnt? Kell lennie egy válasznak erre a kérdésre…“

A dokumentumfilm – amely a lopás és a végső visszakerülés mögött rejlő rejtélyt tárja fel – exkluzív interjúkat is tartalmaz mindazokkal, akik kapcsolatba kerültek az ikonikus basszusgitárral. Feltűnik benne Paul testvére, Mike is, aki ritkán szerepel a nyilvánosság előtt, közös barátjuk, Klaus Voormann, aki tanúja volt a Beatles születésének, Elvis Costello énekes-dalszerző, illetve azok az újságírók és rajongók, akik a Lost Bass projektben dolgoztak. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »