Aláírták a rákosrendezői fejlesztésekről szóló megállapodást

Aláírták a rákosrendezői fejlesztésekről szóló megállapodást

A magyar állam képviseletében eljáró Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a rákosrendezői telkeket megvásároló BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. a mai napon aláírta a területet érintő infrastruktúra-fejlesztési megállapodást, amelyet egyetértő záradékkal látott el Budapest Főváros Önkormányzata is.

Az aláírt megállapodás megerősíti, hogy Budapest ugyanúgy jogosult Rákosrendező kapcsán a legalább 800 millió euró értékű állami infrastruktúra-fejlesztésre, mint ahogy az arab befektető jogosult lett volna – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Hírdetés

A megállapodás – a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottsága által ellenszavazat nélkül jóváhagyott műszaki tartalomból kiindulva – tartalmazza a rákosrendezői terület vasúti, közúti és zöldfelületi fejlesztéseit, kiemelten a Szegedi úti felüljáró és az azon átvezető villamosvonal megépítését, valamint a millenniumi kisföldalatti meghosszabbítását is.

Az állami és a fővárosi oldal havonta fog szakmai egyeztetéseket folytatni az infrastruktúra-fejlesztés és a nemzetközi tervpályázat összehangolásáról.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »