Tavalyhoz képest ötszáz gyermekkel kevesebbel kezdődik az új tanév Háromszéken, egy iskolát – a pákéi Vida András Elemi Iskolát – gyermekhiány miatt átmenetileg bezárnak, tizenegy oktatási központ huszonkét egységének nincs egészségügyi működési engedélye, felújítási munkálatok miatt tizennégy tanintézmény csoportjai/osztályai vagy azok egy része számára más épületben csengetnek be szeptember 8-án – többek között ezekről tájékoztatott tegnap Kiss Imre megyei főtanfelügyelő és Luminița Elena Bobeș főtanfelügyelő-helyettes.
Hetvenkilenc háromszéki oktatási központ háromszáz tanintézményében 31 260 bölcsődésre, óvodásra és diákra számítanak, közülük 1928-an iskolakezdők, és korábbi évekhez hasonlóan ötszáz körüli azoknak az előkészítősöknek a száma, akik összevont osztályban fognak tanulni. 614 gyermeket irattak be bölcsődébe, több mint ötezer óvodással számolnak, az elemi osztályok összlétszáma 10 386, a gimnáziumi tagozaté 7520. Míg az iskolakezdők és az ötödikbe indulók száma általában megmarad, nyolcadik után nagy a lemorzsolódás, alig több mint ezren kezdenek kilencediket középiskolában és kevéssel több mint négyszázan szakiskolát, utóbbi esetben idén nem jött létre kilenc tervezett osztály.
A háromszéki oktatási egységek 79 százaléka, szám szerint 211 falun működik, a háromszáz egységből 197 magyar tannyelvű, 58 román és 45 vegyes. Öt település – Hete, Bölönpatak, Kisvirágospatak, Előpatak és Erősd – kivételével az illemhelyek épületen belül működnek, említettek esetében megfelelő konténereket használnak. A megyében tizenegy iskolai orvosi rendelő működik hét orvossal, Baróton és Bodzafordulón nincs orvos, az öt sepsiszentgyörgyi és egy bodzafordulói iskolai fogorvosi rendelő mindenikének van orvosa – tájékoztatott Zágoni Imola tanfelügyelő. A megrendelt tankönyvek 92 százaléka megérkezett a megyébe, nyolc kisebb (8+1 személyes) és tizenkilenc (16+1) elektromos mikrobuszt kapott harminchat iskola.
A tanév előkészítéséről tartott tegnapi sajtótájékoztatón Kiss Imre megyei főtanfelügyelő és Luminița Elena Bobeș főtanfelügyelő-helyettes majdnem minden témát érintett az oktatás helyszínéül szolgáló épületeket, az engedélyeket, a gyermeklétszámot, diákétkeztetést, a folyó pályázatokat, tankönyvbeszerzést illetően, ellenben a költségvetési hiány csökkentését célzó megszorítások miatti pedagógusi állások helyzetéről nem tudtak pontos képet nyújtani. Előzetes számítások szerint a pedagógusok heti normájának tizennyolcról húsz órára, valamint az igazgatók, aligazgatók, tanfelügyelők heti óraadói kötelezettségének tízre emelése miatt tavalyhoz képest legalább kétszázharminc állással kevesebbel számolnak a megyében, ez ellenben ennél jóval több pedagógust érint – vázolta Kiss Imre. Minderről még nem tudnak végleges számokat mondani, ma és holnap még folyik a katedraelosztás, amikor választhatnak a betöltetlenül maradt helyettesítői állásokból a szeptember 2-i megyei szintű versenyvizsgán legalább ötöst elérő pályázók is.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


