XIV. Leó pápa csütörtökön a Vatikánban fogadta Jichák Herzog izraeli elnököt. A megbeszélésen a pápa hangsúlyozta, hogy a két állam – egy izraeli és egy palesztin – egymás mellett élése „az egyetlen út” a jelenleg is zajló háború lezárásához.
A DPA hírügynökség emlékeztetett, hogy az izraeli kormány elutasítja a konfliktus kétállami megoldását, arra hivatkozva, hogy az veszélyeztetné Izrael létezését.
A Vatican News hírportál tájékoztatása szerint a Vatikán emellett tartós tűzszünetet sürgetett a palesztin Gázai övezetben, az Izraelből elhurcolt összes túsz szabadon bocsátását, valamint a palesztinoknak szánt humanitárius segélyek bejuttatását. A tárgyalások Ciszjordánia helyzetére és Jeruzsálem problematikájára is kiterjedtek.
Herzog csütörtökön a Vatikánban sorrendben a pápával, Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék államtitkárával, valamint Paul R. Gallagherrel, a Szentszék államközi és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolataiért felelős titkárával találkozott.
A megbeszélések érintették a Szentszék és Izrael közötti történelmi kapcsolatokat, valamint a helyi katolikus közösséggel való együttműködés kérdéseit. A pápa és munkatársai kiemelték a keresztény közösségek fontosságát az emberi és társadalmi fejlődésben, különösen az oktatás, a társadalmi kohézió és a régió stabilitásának előmozdítása terén.
A tárgyalást követően Herzog elmondta, hogy arra kérte a pápát, találkozzon az izraeli túszok családjaival, és sürgette a szabadon bocsátásukért tett nemzetközi erőfeszítések fokozását. Herzog sajtószolgálata szerint a megbeszélések témája volt az antiszemitizmus világszintű növekedése is.
Az AP hírügynökség hozzátette, hogy ez volt az első alkalom, hogy az izraeli elnököt az amerikai származású pápa fogadta. XIV. Leó már júliusban telefonon beszélt Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel, miután az izraeli hadsereg csapást mért a Gázai övezet egyetlen katolikus templomára, megölve három embert és megsebesítve a helyi papot.
Herzog a pápával való találkozó után a közösségi médiában köszönetet mondott a „szívélyes vatikáni fogadtatásért”, és kijelentette: „Izrael vágyik arra a napra, amikor a Közel-Kelet népei – Ábrahám gyermekei – békében, partnerségben és reményben élhetnek együtt.”
A Vatikán a Gázai övezetben zajló háború alatt igyekszik megőrizni a diplomáciai semlegesség hagyományát, ugyanakkor ismételten felszólít a 2023. október 7-i, palesztin kommandósok által végrehajtott betörés során elhurcolt túszok szabadon bocsátására, és elítéli a civilek elleni izraeli támadásokat a Gázai övezetben.
Ferenc pápa a halála előtt, majd XIV. Leó a pápai trónra lépését követően is többször hangot adott aggodalmának az izraeli katonai műveletek miatt a palesztin enklávéban, Ferenc pápa pedig korábban vizsgálatot is kért annak megállapítására, hogy nem népirtásról van-e szó.
teraz.sk
Nyitókép forrása: sita/Simone Risoluti/Vatican Media via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


