775 éves idén Nagypaka, többnapos rendezvénnyel ünnepeltek Kürthy Judit2025. 09. 04., cs – 18:57 Nagypaka |
Az év során már többször megemlékeztek a jeles eseményről, a rendezvényeken és a település hivatalos közösségi oldalán is érdekes információkat osztottak meg a lakosokkal Nagypaka történelmi múltjáról. A jubileum a 19. kétnapos falunapi rendezvényen csúcsosodott ki, amire több épületet is felújítottak és egy inkluzív játszóteret is átadtak.
Nagypaka első írásos említése 1250-ből származik. Egyes források ugyan korábbi évet jelölnek meg, de kézzelfogható emlék az ebből az évből származik. A második világháború után három faluból, Kispakából és Csukárpakából állt össze Nagypaka. Az idén már 19. alkalommal megrendezett falunapon a lakosok örömére igyekeztek egy még gazdagabb programkínálatot összeállítani.
Felújítások, átadások
A kétnapos falunap első napján átadták a községháza felújított épületét, az előtte lévő teret, valamint a közeli „Rodinka” inkluzív játszóteret, mindhárom építményt Varga Viktor, a helyi plébános áldotta meg. Az ünnepélyes átadón részt vettek testvértelepüléseik delegációi is, akik a magyarországi Péteriről és Vaskútról érkeztek.
„1947-ben a kitelepítéskor ezekkel a falvakkal volt a lakosságcserénk, a ’90-es évektől tartjuk szorosabban a kapcsolatot és azóta is ápolunk”
– osztotta meg Seňan Iván, Nagypaka polgármestere. A ceremónia után a futballpályán szabadtéri mozival várták a gyerekeket, ahol egy mesefilmet vetítettek.
A meglepetések
Másnap egy ünnepélyes ebéddel nyitottak, majd a délután négy órakor kezdődő istentisztelet után a posta melletti téren megkoszorúzták a Szent László emlékhelyet. A zenés szórakoztató programok a kultúrház melletti területen kezdődtek meg, a színpadi produkciók közé a szervezők két meglepetéssel is készültek, az egyik egy nagy „775 éves Nagypaka” felirattal és képpel díszített torta volt, amiből mindenki kóstolhatott, a második pedig a tombola, amivel 1500 eurót gyűjtöttek össze a kispakai Miskának, a kerekesszékkel közlekedő kislánynak. A rendezvény lebonyolításából a község alkalmazottain kívül a legtöbb helyi szervezet kivette a részét, köztük az önkéntes tűzoltóság és a Senior Club is, az önkormányzat megköszönte minden segítőnek az áldozatos munkáját. Az ételekről és frissítőkről a helyi futballklub és a Pakáért polgári társulás gondoskodott. A szervezés költségeit pedig teljes mértékben Nagypaka önkormányzat fedezte.
A 775 év
A helyi iskolában is megemlékeztek az évfordulóról. A tanulók rajzokat készítettek a település nevezetességeiről, melyeket aztán a kultúrházban állították ki, ami szeptember második feléig tekinthető meg. Nyomtattak egy jubileumi kiadványt, melyben fotókkal illusztrálva elevenítik fel a település történelmét, közelmúltját és a jövőbeni terveket is megfogalmaznak benne.
A júniusi kultúrházban megrendezett XIII. Grace-kupát, az egészségkárosultak nemzetközi sportversenyét is a jubileum jegyében tartották, melynek megnyitóján ugyancsak bemutatták a falu rövid történetét és megemlékeztek a legfontosabb mérföldkövekről. A falunapi rendezvény vége hajnalig nyúló mulatással zárult és már másnap a Tátrától a Dunáig nevű futóversenyen résztvevő futók lepték el a falut, a délelőtti órákban pedig kezdetét vette a Stranyovszky János Tűzoltó Csapatverseny Emlékkupa, melyet már másodjára rendezték meg a községben. A Nagypakai Önkéntes Tűzoltó Testület első említése 1892-ben volt, később 1928-ban, tehát csaknem 100 éve Mikus Lajos vezetése alatt alakult újra a csapat.
„A 2000-es évektől nagyon sok az új lakos nálunk. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy a teljes év során érdekességeket osszunk meg falunkról közösségi oldalunkon. Így az új lakosok is jobban megismerik a település múltját”
– tette hozzá Seňan Iván.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


