Florida az összes gyermekkori oltási kötelezettség eltörlését tervezi

Florida az összes gyermekkori oltási kötelezettség eltörlését tervezi

Joseph Lapado állami főorvos kijelentette, hogy minden oltási kötelezettséget megfellebbeznek, mivel ezeket a ‘rabszolgasághoz’ hasonlította. Ez nem jelentene betiltást, mert aki igényli, továbbra is kérheti gyermeke számára, akár ingyen is.

Joseph Ladapo, az állam tiszti főorvosa, aki a döntést bejelentette, egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a vakcinák kötelezővé tétele „erkölcstelen” beavatkozást jelent az emberek jogaiba és a szülők döntéshozatali képességeibe gyermekeik számára.

„Mindegyiket. Mindegyiket,” mondta Ladapo a sajtótájékoztatón, amit taps fogadott. „Minden egyes kötelezettség helytelen, mert alárendeltséggel és rabszolgasággal jár” tette hozzá.

Lapado bejelentése felháborodást váltott ki az amerikai orvosi szervezetek körében, amelyek kiemelték a védőoltások fontosságát, különösen a gyermekek esetében.

„Aggódunk, hogy DeSantis kormányzó bejelentése miatt a floridai állami iskolákban tanuló gyermekek nagyobb kockázatnak lesznek kitéve, és ez hullámhatásokkal járhat a közösségükben,”

Hírdetés

mondta Susan Kressly, az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia elnöke.

Az Amerikai Orvosi Szövetség nyilatkozatot adott ki, miszerint Florida terve aláásná az évtizedes közegészségügyi haladást.

Az ENSZ Világegészségügyi Szervezete (WHO) azt közölte, hogyx a vakcinák az elmúlt 50 évben globálisan legalább 154 millió életet mentettek meg, akiknek többsége többségük csecsemő és gyermek volt.

Lapado nem adott időkeretet a javaslatra, de elmondta, hogy a minisztérium együtt fog dolgozni a törvényhozókkal és Ron DeSantis floridai kormányzóval a változás végrehajtása érdekében.

Euronews


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »