Több mint hatszázan nyertek támogatást a vallásos könnyűzenei pályázaton

Több mint hatszáz pályázat, a jelentkezők mintegy fele nyert támogatást idén 500 millió forintos keretösszeggel meghirdetett vallásos könnyűzenei pályázaton – bejelentette Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a kiírás eredményéről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, a Magyar Zene Házában.

 

A miniszter kiemelte: a vallásos könnyűzenei program 2019 óta összesen 3,3 milliárd forint támogatást biztosított a vallásos könnyűzenei támogatására. Idén 1257 pályázóból 616 nyert támogatást, ebből minden tizedik pályázat külhoni területeken, minden hetedik vidéken segíti a vallásos könnyűzenét.

 

Hankó Balázs elmondta, hogy tavalyi évhez képest 350 millióról 500 millió forintra emelte a kormányzat a program támogatását, mivel a korábbi években egyre több pályázat érkezett, minősége és a pályázatok által megvalósuló közösségteremtés fontos a nemzet számára.

 

Hírdetés

Kiemelte: mivel a kormányzat nemzetben gondolkozik, ezért a vallásos könnyűzenei program a teljes kárpát-medencei magyarságot támogatja. A keretösszegből 200 millió forintot fordítanak majd a pályázók hangszervásárlására, 100 millió forintos hangszerfelújításra és 200 millió forintra került a zenei rendezvények támogatására.

 

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta: orgona felújításra 79, hangszer- és hangtechnika vásárlásra 279 személy és 156 közösség nyert támogatást, a zenei programok közül pedig 102 valósult meg a pályázat jóvoltából.

 

Az államtitkár felidézte, hogy évvel ezelőtt hirdették meg először a pályázatot, és a hat év alatt több mint 3700 személy, egyesület, közösség, vagy program részesült támogatásban.

 

Soltész Miklós kiemelte: a program tovább folytatódik, jövőre is várják majd a pályázatokat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »