A 2025/26-os tanév első napjával, szeptember elsejével kezdte meg működését a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola Kazincbarcikán. Az intézmény korábban állami fenntartásban működött.
Kazincbarcika egy 1954-ben, négy településből létrehozott város, ahová egy időben a bányászat és a vegyi gyár miatt ezrével jöttek a szerencsét és boldogulást kereső fiatalok. Nem titok, mint szocialista város – Sztálinváros és Leninváros mintájára – egy új világszemléletet képviselt, amiben a vallásnak nem sok szerep jutott.
A folyamatos növekedés eredményeként annyi gyermek volt, hogy délelőtt és délután is volt tanítás a város kilenc iskolájában. Az is ismert adat, hogy a mostani 28 ezer lakosból 12 ezer nincs megkeresztelve.
A rendszerváltozás óta igen sok minden változott, sorra jöttek létre egyházi fenntartású intézmények, mint az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda is.
A helyi egyházközség a Miskolci Egyházmegye támogatásával elérkezettnek érezte az időt, hogy az elmúlt év őszén elkezdje a tárgyalásokat először is a város vezetésével, majd az állami fenntartóval az estleges átvétel lehetőségéről.
Március 17-én és 18-án tartottak egy szavazást a szülők és pedagógusok részvételével arról, hogy támogatnák-e egy leendő egyházi intézmény működését. A szavazás a helyi egyház számára nagyon kedvezően alakult. Az 50+1 százalék helyett több mint 80 százalékban támogatták az átvételt.
A Mindenható Isten mellett az egyházközség köszöni a püspök atyának és az egyházmegye oktatásért felelős dolgozóinak, hogy a lehetetlennek tűnőt lehetővé tették!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Szöveg: Janka Gábor, iskolalelkész
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


