Donald Trump amerikai elnök csütörtökön kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyelőre még nem állnak készen a közös tárgyalásokra az ukrajnai háború befejezéséről. A Fehér Ház vezetője azonban továbbra is eltökélt a békemegállapodás elérése mellett. Ezt a CBS News televíziónak adott interjújában mondta el.
Trump optimistának, de egyben realistának is nevezte az aktuális helyzettel kapcsolatos álláspontját. „Figyeltem, láttam, és beszéltem erről Putyin elnökkel és Zelenszkij elnökkel is. Valami történni fog, de ők még nem állnak készen. Valami történni fog. Meg tudjuk csinálni” – jelentette ki.
Az amerikai elnök a folyamatos orosz támadások idején nyilatkozott. Egy nagyszabású orosz támadás során múlt héten Kijevben 25 ember, köztük gyerekek is meghaltak. Trump erre reagálva elmondta, hogy elégedetlen az orosz támadásokkal, de továbbra is megpróbál békemegállapodást elérni. Ismét elismerte, hogy az ukrajnai háború befejezése nehezebb, mint ahogyan azt eredetileg feltételezte.
Trump a szerdai pekingi katonai felvonulásról is beszélt, amelyen Oroszország és Észak-Korea vezetői is részt vettek. „Megértem, miért tették, és remélték, hogy figyelni fogom, és figyeltem is” – mondta Trump. „Mindannyiukkal nagyon jó a kapcsolatom. Hogy mennyire jó, az a következő két hétben kiderül” – tette hozzá.
A Fehér Ház vezetője a felvonulás alatt a Truth közösségi oldalán üzenetet küldött Hszi Csin-ping kínai elnöknek, Putyin orosz elnöknek és Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek, akik szerinte együtt konspiráltak Pekingben az Egyesült Államok ellen.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: AP Photo/Evan Vucci
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


