A jubileumi szentévben eddig 24 millió zarándok érkezett a Vatikánba

A 2025-ös jubileumi szentévben mostanáig 24  millió zarándok érkezett a Vatikánba – közölte az Evangelizációs Dikasztérium szerdán.

A 25 évente rendezett szentévet Ferenc pápa tavaly december 24-én nyitotta meg a Szent Péter-bazilika szent kapujának kitárásával.

Korábban több mint 30 millióra becsülték a szentévben a Vatikánba érkezők számát.

Azokról a zarándokokról van szó, akik kimondottan a szentév alkalmával utaznak el Rómába, ahol felkeresik egyebek között a pápai bazilikákat, áthaladnak a templomok szent kapuin, ellátogatnak a jelentősebb keresztény helyszínekre.

Az Evangelizációs Dikasztérium nem közölt részleteket, de a 24 millió között valószínűleg azokat is regisztrálták, akik turistaként érkeztek Rómába, de részt vettek a jubileumi programokon.

Hírdetés

A vatikáni hivatal által számolt látogatók között szerepelnek azok is, akik Ferenc pápa halálának napján, a temetésén, valamint az új egyházfő megválasztásakor szintén jelen voltak, vagy akkor áthaladtak a szent kapukon.

A szentév eddigi legnagyobb eseménye az augusztus elején rendezett Jubileumi Ifjúsági Találkozó volt, amelyen több mint egymillió fiatal vett részt a Rómához közeli Tor Vergata mezején.

Százezres tömeget várnak a Szent Péter térre most vasárnap is a tizenöt évesen meghalt Carlo Acutis szentté avatására. Ugyanott jövő hét végén az emberi testvériség világnapját rendezik meg a nemzetközi könnyűzene képviselőivel. A programban szerepel a Szent Péter-bazilika kupolájának fényfestése is háromezer drónnal.

A jubileumi szentév január 6-án zárul a bazilika szent kapujának bezárásával.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »