Fordulatot hozott a német munkaügyi minisztérium frissített statisztikája: a szociális segélyben részesülők között a leggyakoribb keresztnév már nem egy hagyományos német név, hanem a Mohammed és annak különböző írásmódú változatai. Az adatokat az ellenzéki AfD párt kérésére hozták nyilvánosságra, ami tovább élezi a bevándorlásról és a szociális ellátórendszerről szóló politikai vitát. A hírről a Bild számolt be.
A német szociális segély, a Bürgergeld, a korábbi Hartz-IV rendszert váltotta fel 2023 januárjában. A juttatás célja a rászorulók alapvető megélhetésének biztosítása, amelynek havi összege a kezdeti 502 euróról 2024 elejére 563 euróra emelkedett. A Szövetségi Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint tavaly mintegy 5,5 millió ember vette igénybe ezt a támogatási formát.
A mostani adatközlés előzménye, hogy az AfD frakciója többször is kérte a kedvezményezettek keresztneveire vonatkozó statisztikák kiadását. Az első, nyilvánosságra hozott lista élén még olyan hagyományos német nevek álltak, mint a Michael, az Andreas és a Thomas. A Bild szerint azonban ez a kimutatás pontatlan volt, mert nem vette figyelembe az azonos nevek különböző, gyakran a származási országtól függő írásmódjait.
A minisztérium által korrigált és újra kiadott lista már egészen más képet mutat. A statisztikában összevonták a Mohammed, Muhamadd, Mohammad és Mhammed névváltozatokat, amelyek így összesen közel 40 ezer bejegyzéssel az első helyre kerültek. A korábbi listavezető Michael – a Michele és Misha változatokkal együtt – közel 21 ezer említéssel a második helyre csúszott vissza. A rangsor harmadik helyén az Ahmad, a negyediken az Andreas, az ötödiken pedig a Thomas név áll.
A minisztérium hangsúlyozta, hogy az adatok a helyi önkormányzatokkal együttműködő munkaügyi központokból származnak, ugyanakkor óva intettek attól, hogy a keresztnévből bárki egyértelmű következtetést vonjon le az állampolgárságra vonatkozóan. Egy korábbi, szintén az AfD által kezdeményezett vizsgálatra adott kormányválasz ugyanakkor kimutatta, hogy 2023-ban a Bürgergeld-támogatásban részesülőknek csaknem a fele nem volt német állampolgár.
Az adatok közzététele egy politikailag érzékeny időszakban történt. Míg az Olaf Scholz vezette korábbi kormánykoalíció támogatta a segélyezési rendszert, a májusban hivatalba lépett konzervatív kancellár, Friedrich Merz inkább a juttatások szigorítása és a jogosultak körének szűkítése mellett érvel. Ennek egyik fő oka a menekültek magas száma, akik jelentős arányban részesülnek a támogatásból. A mostani statisztika várhatóan további muníciót ad a szociális rendszer átalakítását sürgető politikai erőknek.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: mti/epa – illusztráció
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


