„Szeressetek, álmodjatok, higgyetek!” – Mohácson tartották a Pécsi Egyházmegye tanévnyitó ünnepségét

„Szeressetek, álmodjatok, higgyetek!” – Mohácson tartották a Pécsi Egyházmegye tanévnyitó ünnepségét

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő tíz óvoda, kilenc általános iskola és négy gimnázium intézményvezetői, pedagógusok, diákok, szülők közös Veni Sanctéjét ünnepelték augusztus 31-én Mohácson, a Fogadalmi templomban, ahol Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét, a jelen lévő papság koncelebrálásával.

Az ünnepségen Koósz Roland, a Pécsi Egyházmegyei Hivatal oktatási irodavezetője mondott tanévnyitó köszöntőt, melyben kiemelte, hogy a katolikus iskolát választó családok döntő többsége nem kötődik a helyi plébániák közösségéhez, és az intézményválasztás szempontjai között sem a legfontosabb feltétel az egyházi fenntartás, a szülők mégis bizalmat szavaznak azért, hogy az igazat, a szépet és az örökkévalót, a Krisztus által elrejtett kincseket megmutassák a gyermekeknek, akik ma már kizárólag a Z és az Alfa, vagyis a digitális generáció tagjaiként vannak jelen a köznevelésben.

Az oktatási szakember kifejtette: a fiatalok figyelmét, másokkal szemben támasztott elvárásrendszerét, kitartását már a digitális világ határozza meg, ahol néhány kattintással mindent szinte azonnal elérnek, megtalálnak, megrendelnek.

Ebben a közegben rendkívül nehéz türelemről, lemondásról, önfegyelemről, alázatról, kitartásról, vagyis a Jézus által ránk hagyott keskeny útról és szűk kapuról tanítani, annak igaz hitét és örömét átadni.

„Ugyanakkor ez a kihívás minden pedagógusunk a legfontosabb feladata akkor is, ha ma az oktatásunk 80-85 százalékban az értelmi intelligencia fejlesztésére összpontosít, csak a maradék jut az érzelmi intelligenciára – arra a területre, melynek hatékony fejlesztése nélkül nincs boldog, kiegyensúlyozott emberi élet és működő emberi közösségek és kapcsolatok.

Hisszük, hogy a következő években pedagógiai szemléletváltásra van szükségünk, melyhez az organikus krisztusi pedagógia szemléletét és eszközvilágát szeretnénk segítségül hívni. Mert

– mondta Koósz Roland.

A szentmise elején Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntőjében hangsúlyozta: közös imádságra van szükség ahhoz, hogy ebben a tanévben is szeretettel és békességgel tudjanak a tanárok dolgozni, tanítani és nevelni, a diákok tanulni és fejlődni.

Mindehhez a Szentlélek segítő kegyelmét kérték a Veni Sancte szentmisén.

Hírdetés

A diákokhoz intézett szentbeszédében a főpásztor kifejezte annak fontosságát, hogy meg kell találniuk saját helyüket, igazodniuk kell társaikhoz.

az iskolában, életében és hivatásában, ott, ahol az életét éli.

– mondta a fiataloknak a püspök. – Merjetek álmodni magatokról, álmodjatok arról, hogy milyen lesz az életetek, hogyan élitek és építitek azt fel.”

A pedagógusokhoz fordulva arra buzdított Felföldi László, hogy

A pécsi megyéspüspök beszédében külön köszönetet mondott az ünnepségen és a szentmisében szolgálatot vállaló gyerekeknek, akik – mint fogalmazott – szívvel-lélekkel látták el a feladatukat, mert a helyükön voltak.

A tanévnyitó ünnepségen adták át a „Teremtésvédő óvoda és iskola” címet az azt elnyert nyolc intézménynek, továbbá az új vagy megújított intézményvezetői megbízásokat is.

Nyolc intézményvezető vette át vezetői megbízását Felföldi László pécsi megyéspüspöktől.

Vasadiné Kiss Tímea, a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Kalkuttai Szent Teréz Tagóvodájának új igazgatója; Báráczné Szántó Mariann, a mohácsi Szent Ferenc Katolikus Óvoda igazgatója; Tóth Ildikó, a Néri Szent Fülöp Katolikus Tagóvoda igazgatója; Schalpha Anett, a komlói Szent Bernadett Katolikus Tagóvoda igazgatója; Lakatos Viktória, a tamási Szent Balázs Katolikus Tagóvoda igazgatója; Batki Ottó, a Siklósi Szent Imre Katolikus Általános Iskola igazgatója; Szavári Attila, a szekszárdi Szent József Katolikus Óvoda és Általános Iskola főigazgatója; Papp Attila, a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium főigazgatója vette át egy, illetve öt évre szóló megbízását a főpásztortól.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »