Elhunyt Graham Greene, a Farkasokkal táncoló színésze Kulcsár Gábor2025. 09. 02., k – 10:18
Hosszú betegeskedés után, 73 éves korában elhunyt az egyik legismertebb amerikai őslakos színész.
Az oneida származású művész egy kanadai rezervátumban született 1952-ben. Az amerikai őslakos színészek egyik nagy úttörőjének tartják – az anekdota szerint amikor Tony Scott, Az utolsó esély című tengeralattjárós film rendezője azt mondta neki, hogy nem tud elképzelni egy őslakost egy tengeralattjárón, akkor Greene ezzel kontrázott: „Ezt mondja a négy nagybátyámnak, akik mind tengeralattjárókon haltak meg. Köszönöm a New York-i utat, most megyek ebédelni.”
Greene a 70-es évektől kezdve színészkedett, színpadon és mikrofon mellett legalább olyan gyakran, mint kamerák előtt. Később még Grammy-díjat is nyert „legjobb, gyerekeknek készült spoken word felvétel” kategóriában. Mainstream hírnevét azonban leginkább Kevin Costner 1990-es, Farkasokkal táncoló című történelmi filmjének köszönheti, melyben Vergődő Madár törzsfőnököt alakította. A szerepért Oscar-díjra is jelölték, a film maga pedig az év összes nagy kategóriájában diadalmaskodott.
Karrierje során az ikonikus színész megannyi popkulturálisan jelentős filmben feltűnt; szerepelt Tom Hanks oldalán a Halálsoron című Stephen King-adaptációban, a Drágán add az életed! harmadik felvonásában, az Alkonyat szériában, később pedig a The Last of Us című HBO-sorozatban is.
Greene élete végéig szoros kapcsolatot ápolt oneida gyökereivel, és rendszeresen feltűnt különféle kulturális rendezvényeken és szertartásokon. Sikeres karrierje nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az őslakos művészek és szakemberek több lehetőséget kapjanak Hollywoodban.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


