Vonattal a repülőtérre

Vonattal a repülőtérre

Helyiérdekű vasúthálózat építésére pályázik Brassó megye több önkormányzata, az egyik tervezett útvonal pedig Feketehalomtól egészen Sepsiszentgyörgyig nyúlna, ami azt jelenti, hogy vonattal is elérhetővé válik Háromszék központjából a vidombáki repülőtér, ahol ma az ötszázezredik utas fogadására készülnek. 

Összesen három új vonal megépítését tervezik a brassói metropo­liszövezetben és szomszédságában, a megvalósíthatósági tanulmány megrendelésére augusztus 20-án kötöttek szerződést, ugyanazon a napon pedig Brassó polgármestere, George Scripcaru és Brassó megye tanácselnöke, Adrian Veștea egy partnerségi megállapodást is aláírt a projekt megvalósítására. A helyiérdekű vasutat vissza nem térítendő uniós támogatásokból építenék meg, a legtöbb 238 millió eurós beruházásra a 2021–2027-es Közlekedési Program keretében pályáznak, országszinten harmadikként (Kolozs és Bihar megye után) – közölte Facebook-oldalán Adrian Veștea, aki szerint a „Kovászna megyei szomszédaink rendkívüli elragadtatással” fogadták a hírt, hogy a vidombáki repülőtér vonattal is elérhető lesz.

Hírdetés

A metropoliszvonatnak (Tren Metropolitan) nevezett, villamos meghajtású, korszerű utasszállító összesen 12 közigazgatási egységet köt össze: Brassó, Feketehalom, Barcarozsnyó, Vidombák, Zernest, Keresztényfalva, Barcaszentpéter, Szászher­mány, Prázsmár, Kökös, Uzon, Sepsiszentgyörgy területén lesznek megállói az elképzelések szerint. Megyénkbe a TM2-es járat fog bejönni, amely Feketehalomról indul, és a vidombáki repülőtér, majd Brassó érintésével tovább a jelenlegi vasúti nyomvonalat követve érkezik Sepsiszentgyörgyre. (Ahonnan egyébként most is elérhető vasúton Vidombák: átszállás nélkül gyorsvonattal 1 óra, személyvonattal 2 óra 20 perc a menetidő, de nem a repülőtérre, hanem a 7200 lelkes városkába visz a meglévő napi két járat.) A TM1-es a segesvári úton fekvő Méhkertekből a brassói vasútállomásig megy, a TM3-as Zernesttől Derestyéig (Brassó bukaresti kijáratáig). A három járat közös csomópontja a brassói Traktor negyedben lesz, ott lehet majd átszállni egyik metropoliszvonatról a másikra. A megvalósíthatósági tanulmányt hat hónap alatt kell befejezni, az építkezés a remények szerint három-négy évig tart. 

Igen nagy, tényleges esély van a megvalósításra – nyilatkozta George Scripcaru a Bună Ziua Brașov portálnak. Brassó polgármestere hangsúlyozta a projekt fontosságát, az eddig befektetett munkát, és kifejezte reményét, hogy sikerül behozni a késést; elmondta, európai uniós tanácsadókat is bevontak az előkészítésbe. 

A helyiérdekű vasútra vonatkozó projekt elindítása után pár nappal Adrian Veştea azt jelentette be, hogy a vidombáki repülőtéren az ötszázezredik utas érkezésére készülnek, aki szeptember elsején éjjeli egy óra előtt pár perccel az Antalyából jövő vakációs járatról fog leszállni. 


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »