Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap reggel megérkezett a kínai Tiencsinbe, ahol mintegy 20 ország vezetőjével együtt részt vesz a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóján. Az SCO-ról tudni kell, hogy nem gazdasági, hanem katonai együttműködési szervezet, amelynek India, Kína és Oroszország is tagja.
A vasárnap és hétfőn megrendezésre kerülő csúcstalálkozót egy nagyszabású pekingi katonai díszszemle követi, amellyel a második világháború befejezésének 80. évfordulójára emlékeznek.
Putyin a Hszinhua hírügynökségnek adott interjújában hangsúlyozta, hogy a találkozó megerősíti az egységet az eurázsiai térségben, és hozzájárul egy „igazságosabb, többpólusú világ” létrejöttéhez. Az SCO-t, amelyet Peking és Moszkva a NATO ellensúlyának tekint, tíz tagállam, valamint további 16 ország alkotja megfigyelői vagy partneri státuszban.
Megfigyelők szerint Kína és Oroszország az SCO-n keresztül igyekszik növelni geopolitikai befolyását, miközben mindkét ország feszült viszonyban áll a Nyugattal – Oroszország az ukrajnai háború, Kína pedig a Tajvannal kapcsolatos igényei miatt.
A tervek szerint Putyin hétfőn tárgyal Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel az ukrajnai háborúról, valamint Maszúd Pezeskiján iráni elnökkel Teherán nukleáris programjáról. A mostani csúcstalálkozó egyúttal a legnagyobb az SCO történetében. Néhány nap múlva Robert Fico szlovák miniszterelnök (Smer) is Kínába utazik több megbeszélésre.
Körkép.sk, TASR, TASS, Reuters
Nyitókép forrása: SITA/Alexey Nikolsky/Photo host agency RIA Novosti via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


