A görögkatolikus Isten Anyja Nővérek Kongregációja (CMD) bejelentette közösségi oldalán, hogy Benedicta Iuliana Sarosi nővért XIV. Leó pápa kinevezte a Római Kúria Klérus Kongregációjának tanácsadójává.
Ez a kinevezés tükrözi a Szentatya nagy bizalmát Iuliana Sarosi nővér tudományos és lelkipásztori szakértelmében. A kinevezést követően a nővér továbbra is professzorként dolgozik a Pszichológiai Intézetben és a San Pietro Favre képzési központban, a Pápai Gergely Egyetemen.
Benedicta Iuliana Sarosi nővér 1992 és 1999 között teológiát, majd pszichológiát tanult Rómában. Ezt követően visszatért Kolozsvárra, ahol 1999 és 2005 között az első romániai alapítású görögkatolikus női rend általános helynökévé választották. A 2005-ös generális káptalanon a kongregáció generális elöljárójává választották, ezt a tisztséget 2011-ig töltötte be. 2012-ben visszatért Rómába, ezúttal a Pápai Gergely Egyetem Pszichológiai Intézetének oktatójaként. 2022-ben ugyanitt szerezte meg pszichológiai doktorátusát. A pszichológiai kurzusok és a szerzetesek számára tartott tanácsadások mellett felkérték, hogy csatlakozzon a Pietro Favre Központ képzési csapatához, amely a Pápai Gergely Egyetemen papok és szerzetesek képzésével foglalkozik.
Leó pápa e tisztségre Iuliana Sarosival egy időben kinevezte Martha Elizabeth Driscoll nővért, a Szigorú Obszervancia Ciszterci Intézet tagját, a római Tre Fontane kolostor Santa Maria alle Acque Salvie-közösségének vezetőjét.
Ez a kinevezés prófétai jel is, és megvalósulása Ferenc pápa azon kívánságának, hogy Isten népe – férfiak és nők – együtt szolgáljanak az Egyházban, mindannyian a saját tehetségükkel és képességeikkel.
Forrás és fotó: Romkat.ro/Isten Anyja Nővérek Kongregációja/Kolozsvár-Szamosújvári Görögkatolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


