Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár pénteken kijelentette, hogy fokozzák a nyomást Oroszországra az ukrajnai háborúja miatt. „Franciaország és Németország további légvédelmi eszközöket biztosít Ukrajnának” – áll a közös nyilatkozatukban.
Macron nem bánta meg, hogy a hónap elején Putyint „szörnyetegnek” nevezte a „kapuink előtt”, ami feldühítette Moszkvát. „Azt mondjuk, hogy egy szörnyeteg áll Európa kapui előtt… pontosan ezt érzik a grúzok (a 2008-as invázió után), az ukránok és sok más nemzet” – mondta Macron.
Párizs és Berlin hozzátette, hogy Franciaország – mint az Európai Unió egyetlen atomhatalma – és Németország „stratégiai párbeszédet” kezdenek a nukleáris elrettentésről, tekintettel a közös biztonsági kihívásokra. A cél egy „közös stratégiai kultúra kialakítása, valamint biztonsági és védelmi céljaink és stratégiáink további összekapcsolása” – mondták. Mindkét ország a nukleáris elrettentést a NATO biztonságának „alapkövének” tekinti.
SITA
Nyitókép forrása: Manon Cruz/Pool via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


