Nemrég baleset érte, a fájdalmai még mindig tartanak, de Koltai Róbert azt reméli: a CineFest színpadán már csak az ünneplésre koncentrál majd, amikor átveszi az életműdíját.
Szeptember 5-én Miskolcon, a CineFesten vehet át életműdíjat Koltai Róbert. A 80 fölött is aktívan dolgozó színész a Blikknek elmondta: nemrég balesetet szenvedett otthonában, megrepedt a medencecsontja, fájdalmai lassan enyhülnek, de bízik benne, hogy a díjátadó színpadán már „elmúlik minden keserűség”.
„Évtizedek óta dolgozom, és ha az állam vagy az adott kormány nem gondolja úgy, hogy ezért megjutalmaz, akkor lelke rajta. De nincs bennem hiányérzet – mondta a lapnak Koltai Róbert, hozzátéve, számára különösen fontos, hogy a CineFest életműdíja közönségdíj jellegű elismerés.
Koltai jelenleg is Miskolcon forgat egy új produkciót, és külön öröm számára, hogy barátjával, Tímár Péter rendezővel együtt állhat majd színpadra. „Nagyon szorítok érte, hiszen súlyos betegséggel küzd
– idézi szavait az Index.
Az életműdíj a pályafutás legfontosabb állomásait is felidézi, köztük a mára kultikussá vált Sose halunk meg című filmet, vagy a Surányi András és Gaál Ilona rendezésében készült Meghalni bárki tud alkotást.
A CineFest szeptember 5–13. között zajlik Miskolcon. A fesztivál nyitófilmje Cédric Klapisch új alkotása lesz, a rendezvény pedig idén Koltai Róbert és Tímár Péter életműve előtt tiszteleg.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


