BKFSZ-siker: megakadályozták egy devizakárosult kilakoltatását

BKFSZ-siker: megakadályozták egy devizakárosult kilakoltatását

A Banki Károsultak Fogyasztóvédelmi Szövetsége (BKFSZ) vezetősége és a hozzá közel álló szakemberek közbenjárására csütörtökön elhalasztották annak a tápiószecsői férfinek a kilakoltatását, aki

hiába élt kifogással a végrehajtással szemben, a kilakoltatás időpontja hamarabb jött el, mint hogy érdemi választ kapott volna minden felvetésére

– írja Facebook-oldalán Z. Kárpát Dániel. A BKFSZ-t életre hívó, a devizakárosultak ügyét felkaroló jobbikos képviselő arról is tájékoztatott, az illető aktív, mai napig dolgozó emberként saját maga is rengeteget tett az ügye jobbra fordításáért.

Z. Kárpát azt írja, a helyszínen „feszült, de az alapvető korrektséget megőrző légkörben zajlott az eszmecsere” a devizakárosult és az árverési vevő, illetve a BKFSZ vezetői között.

Végül a helyzetre való tekintettel a birtokbavételt egy későbbi időpontra halasztották – írja Z. Kárpát, aki megjegyzi, ebben nagy szerepe volt a bácsi kutyájának, akit nem lehetett megkötni, sintér pedig nem volt a közelben.

A jobbikos képviselő posztjában arról is tájékoztatott, hogy a halasztás alatt nemcsak a jogorvoslatot segítenek elérni a devizakárosultnak, de a méltó lakhatási körülményei biztosítása érdekében is mindent megtesznek.

Hírdetés

„Aki időt nyer, életet nyer!”

– zárta bejegyzését a honatya.

A devizakárosultak szabadságharcosaként is emlegetett Marczingós László ügyvéd Facebook-oldalán azt közölte, ez lesz a BKFSZ első ügy, ő pedig pro bono (a közjóért, önként) vállalja azt.

Ismert, Z. Kárpát Dániel kezdeményezésére negyven ellenzéki képviselő támogatásával hétfőn rendkívüli ülést tartott volna a parlament, melyen az indítványozó javaslata szerint olyan jogszabályt fogadtak volna el, mely megszüntetné a kilakoltatásokat és a devizahitelekre visszavezethető végrehajtásokat. Az ülésre azonban a Fidesz, a KDNP, valamint a Momentum politikusai sem mentek el, így az határozatképtelen volt, a kilakoltatások és letiltások továbbra is fenyegetik e devizakárosultakat.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »