Áldás volt ezen a táboron – Véget ért a Katolikus Karitász idei „Vár a nyár” programja

Áldás volt ezen a táboron – Véget ért a Katolikus Karitász idei „Vár a nyár” programja

Augusztus 29-én a Katolikus Karitász balatonakali központi táborában utolsó turnusához érkezett a „Vár a nyár” program. Ezúttal Csantavérről, Szentmihályról, Temerinből és Muzslyáról nyaraltak általános iskolás gyerekek és kísérőik– tanítók, cserkészvezetők, egyetemisták – a Balatonnál. „Idegenként jöttünk, barátokként megyünk ”– mondják.

Véget ér a nyár, kezdődik az iskola. Évek óta fut a Katolikus Karitász  tanévzárótól tanévnyitóig tartó „Vár a nyár!” táboroztatási programja. Szervezésükben idén országosan közel 4000 hátrányos helyzetű gyermek tölthette az ország 83 helyszínén a nyár egy hetét  bentlakásos és napközis táborokban. Ahogy a korábbi években, most is nyaraltak velük határon túli – délvidéki, erdélyi és ukrajnai – diákok is.

A Katolikus Karitász Országos Központjának balatoni táborhelyén ismét délvidéki gyerekkel zárult a nyár. Zagyva Richárd, a szervezet országos igazgatója búcsúztatta a táborozókat. Köszönetet mondott mindazoknak, akiknek a támogatásával és közreműködésével 4000 gyerek táboroztatása vált lehetővé. „Élményt, közösséget, országjárást biztosítottunk a gyerekeknek. Segítettünk családoknak ezzel a nyaralási lehetőséggel” – mutatta be a Karitász törekvését.

Herczegh Anita, a Karitász jószolgálati nagykövete köszöntötte a gyerekeket. Elmondta, hozzátartozói révén az egész Kárpát-medencéhez kapcsolódik: anyai nagyapja a Vajdaságból, apai nagyapja Munkácsról, édesapja a Felvidékről származik, s vannak hozzátartozói Zsombolyáról is. Végül reményét fejezte ki, hogy a táborozók a hét adta feltöltődés után új energiával, erővel tudnak nekivágni a következő tanévnek.

Klaus Höhn, a Karitász németországi jószolgálati nagykövete megfogalmazta, a tábor a találkozás lehetőségét jelenti, az élmény összeköti a résztvevőit. Erről tesz Klaus Höhn szerint tanúbizonyságot az, amit itt lát, hiszen a tábornyitót is együtt töltötte a Karitásszal. Ahogyan a nyár nyitányára, úgy a zárásra is adományt hozott, a németországi Szent Erzsébet Karitász és a Röhn-Grabfeld Karitász pénzadománnyal támogatta a magyar testvérszervezetet. Az összeg a tábor bővítésének tervét hivatott támogatni.

Lőrincz Pál atya, a Katolikus Karitász lelki igazgatója áldotta meg a résztvevőket a 90. zsoltárból vett fohásszal: „Uram tanítsd meg számba venni napjaimat, hogy eljussak a szív bölcsességére!” Arra biztatott, kérjük mi is nap mint az Úrtól a szív bölcsességét.

A délvidéki gyerekek műsorral mondtak köszönetet a táborban töltött hétért. Ének, vers, tánc, mese előadását láthattuk. Lelkesedés, nagy beleélés jelemezte ezt a műsort. Végül ünnepélyesen levonták a tábori zászlót és elénekelték a magyar himnuszt.

Hírdetés

A legtöbb gyerek idén is Csantavérről érkezett a táborba. Csantavér 6000 lakosával az egyik legnagyobb szín magyar település a Délvidéken. A falu általános iskolájában, a Hunyadi János Általános Iskolában mintegy 600 gyerek tanul. A plébánia, a falu legendás plébánosa – Utcai Róbert, Pubi atya – a magyarság összetartásának egyik motorja – mondja Fehér Éva, a gyerekek egyik kísérője.

Csantavéri Németh Kristóf is, az ottani ifiközösség tagja. Mottójuk: „Adni akarok, igazán adni.” A szabadkai egyházmegye támogatásával a délvidéki településen 150 gyerek számára szerveztek tábort. Kristóf első ízben van Balatonakaliban. Szabadkán érettségizett, most a Szegedi Tudományegyetemen tanul, a mesterszakot kezdi szeptemberben. „Nyaranta szeretek táboroztatni. Nagyon éreztem az Úr áldását ezen az egész héten. Jó volt látni, ahogy napról napra épül a kapcsolatunk, nekünk a gyerekekkel és nekik egymással. Ismeretlenként jöttünk, barátokként megyünk. Egy csapat lettünk a tábor végére. Élmény volt ez a hét, szeretném jövőre is újra átélni.”

Tászity Ildikó a vajdasági Temerinből hozott gyerekeket, Süveg Hilda Muzslyáról. Mindketten első alkalommal vannak itt. Lelkesen mesélik, a gyerekek – a legfiatalabb hét, a legidősebb 11 éves – az első naptól feltalálták magukat, beilleszkedtek, kapcsolatokat alakítottak ki, holott itt látták először egymást. Plébániáról, cserkészetből, iskolából jöttek a gyerekek. Ők, vezetők is össze tudtak barátkozni. „Jó, hogy megismertük egymás körülményeit, rengeteget beszélgettünk” – mondják.

Zagyva Richárd elmondta, örülnek annak, hogy az egész nyarat meg tudták tölteni táborokkal. Kikapcsolódás, szabadidős program a gyerekeknek, tehermentesítés a dolgozó, a táborozást  biztosítani nem tudó szülőknek, de egyben kulturális, lelki, fizikai fejlesztés, ismeretterjesztés – ez a Karitász tábora. Nagy élmény a sümegi vár, a hajózás, a tihanyi látogatás innen Akaliból.

A résztvevők az újbóli  találkozás reményében búcsúztak egymástól. 

Fotó: Vermes Tibor/Katolikus Karitász

Trauttwein Éva/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »