Szlovákia ismét ad ki turistavízumokat orosz állampolgároknak

Szlovákia ismét ad ki turistavízumokat orosz állampolgároknak

A 2022-es ukrajnai invázió után bevezetett korlátozást követően Szlovákia ismét ad ki turistavízumokat orosz állampolgároknak. A hírt több orosz médium is közölte egy vízumügyintéző cégre hivatkozva, hivatalos szlovák kormányzati bejelentés egyelőre nem történt.

Az információt a BLS International nevű vállalat tette közzé, amely 2023 decembere óta szerződésben áll Szlovákiával a vízumkérelmek feldolgozására Moszkvában és Szentpéterváron.

A cég honlapján és telefonos ügyfélszolgálatán is megerősítette, hogy idén nyártól újra fogadják a turisztikai célú kérelmeket. A szlovák külügyminisztérium egy meg nem nevezett tisztségviselője a Pravda lapnak szintén elismerte a változás tényét, de a döntés okairól nem tudott nyilatkozni.

Hírdetés

A vízumkiadás szigorításáról az EU-tagállamok Oroszország ukrajnai agressziója után döntöttek, bár egységes álláspont nem született. A tagországok közel harmada, köztük az akkori Heger-kormány vezette Szlovákia, felfüggesztette a turistavízumok kiadását. Az Oroszországgal határos uniós államok – Lengyelország, Finnország, Észtország, Lettország és Litvánia – mind csatlakoztak a szigorításhoz. A teljes körű tilalomról azonban a tagállamok nem tudtak megegyezni.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: canva


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »