Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök egy pártrendezvényen kijelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök „objektíve szovjet vagy orosz ügynök”. Az államfő a Szociáldemokrata Párt eseményén fejtette ki véleményét, ahol Trump vezetési stílusát az „új, érzelmileg töltöttebb politikai vezetés” példájaként jellemezte.
„A világ vezető szuperhatalmának első számú vezetője objektíve szovjet vagy orosz ügynök. Ügynökként működik”
– idézte az elnököt a Portugal Pulse hírportál. Rebelo de Sousa hangsúlyozta, hogy ez nem barátságon, gazdasági vagy ideológiai szövetségen alapuló viszony. Szerinte Trump politikája, különösen az ukrajnai háború kontextusában, stratégiailag Oroszország érdekeit szolgálta.
A portugál elnök kifejtette, hogy Trump vezetése alatt az Egyesült Államok szövetségesből a konfliktus „bírájává” lépett elő. Úgy látja, ez a „bíró” kizárólag az egyik féllel, Oroszországgal próbál tárgyalni, miközben kihagyja a megbeszélésekből Ukrajnát és Európát is. Hozzátette, hogy Kijevnek és az európai partnereknek emiatt külön kellett kiharcolniuk a részvételüket a diplomáciai folyamatokban.
Ukrinform, Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Armando Franca
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


