Politico: Az EU 40 kilométeres demilitarizált zónát javasol Ukrajnában

Politico: Az EU 40 kilométeres demilitarizált zónát javasol Ukrajnában

Európai vezetők és diplomaták egy 40 kilométer széles, ukrajnai demilitarizált zóna létrehozásának lehetőségét fontolgatják egy esetleges jövőbeli békeszerződés vagy fegyverszünet részeként – írja a Politico öt európai diplomatára hivatkozva. Az elképzelés célja az ukrán és orosz erők szétválasztása lenne.

A lap szerint a javaslat egyike azoknak a forgatókönyveknek, amelyeket katonai és polgári tisztviselők mérlegelnek a háború utáni rendezés érdekében. A tárgyalások azonban még kezdeti fázisban vannak, és nincs egységes álláspont a zóna pontos mélységéről.

Kérdéses az is, hogy Kijev beleegyezne-e egy ilyen feltételbe, amely területi engedményeket is jelenthet. Az Egyesült Államok a jelentések szerint egyelőre nem vesz részt ezekben a megbeszélésekben.

A terv komoly kihívásokkal néz szembe. A zóna ellenőrzéséhez „szükséges” (értsd: képességek hiányában a nyugatiak által esetleg rendelkezésre bocsátott) békefenntartó erők létszámát 4 és 60 ezer fő közé becsülik, de egyetlen ország sem tett még hivatalos felajánlást.

A kontingens magját valószínűleg francia és brit csapatok alkotnák, miközben Lengyelország és Németország vonakodik katonákat küldeni. Donald Trump amerikai elnök már korábban elutasította amerikai csapatok részvételét.

Hírdetés

Egyes vélemények szerint az ötlet a NATO-szövetségesek „kétségbeesését” tükrözi. Egy volt Pentagon-tisztviselő szerint az európai békefenntartók jelenléte nem riasztaná el Oroszországot egy újabb inváziótól.

A megbeszélések kiterjednek az erőalkalmazás szabályaira és az eszkaláció lehetséges forgatókönyveire is, miközben a NATO a keleti szárnyának védelmére már egy 300 ezres gyorsreagálású haderő felállításán dolgozik.

Brit vezérkari főnök: Ukrajna a NATO 5. cikkelyénél is erősebb garanciákat kaphat

Körkép.sk

Nyitókép forrása: youtube/Die Welt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »