Libanon augusztus végéig tervet készít a Hezbollah lefegyverzésére

Libanon augusztus végéig tervet készít a Hezbollah lefegyverzésére

2025. 08. 28.

Augusztus 31-ig előáll egy tervvel a Hezbollah lefegyverzésére Libanon – közölte kedden Thomas Barrack, az Egyesült Államok szíriai és libanoni különmegbízottja.

Barrack bejrúti látogatása után elmondta: amint megkapja a libanoni javaslatot, Izrael is előterjeszti ellenjavaslatát. A diplomata hangsúlyozta, hogy a készülő terv nem feltétlenül jelent katonai fellépést a Hezbollah kényszerű leszerelésére – írja a Reuters.

„A libanoni hadsereg és a kormány nem háborúról beszél, hanem arról, miként lehet rávenni a Hezbollahot a fegyverek leadására” – fogalmazott az amerikai különmegbízott.

Hírdetés

A múlt héten Naim Kasszem, a Hezbollah egyik vezetője figyelmeztette a kormányt: ne próbáljon szembeszállni az Irán támogatását élvező szervezettel, különben „megszűnne az élet” Libanonban. A Hezbollahot súlyosan meggyengítette a tavalyi Izrael elleni háború, amelyben számos vezető és harcos vesztette életét. A konfliktust lezáró, amerikai közvetítéssel létrejött megállapodás előírja a libanoni államnak a fegyveres csoportok leszerelését.

Kasszem közölte, hogy a Hezbollah és szövetségese, az Amal egyelőre elhalasztotta az Egyesült Államok által támogatott kezdeményezés elleni tüntetéseket, lehetőséget adva a párbeszédnek. Ugyanakkor jelezte: a jövőbeli demonstrációk célpontja akár az amerikai nagykövetség is lehet.

Izrael miniszterelnöki hivatala közleményben tudatta: kész csökkenteni katonai jelenlétét Dél-Libanonban, amennyiben a libanoni fegyveres erők valóban fellépnek a Hezbollah lefegyverzéséért.

Privátbankár.hu

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »