Megvan az új klubja, itt folytatja Kalmár Zsolt

Megvan az új klubja, itt folytatja Kalmár Zsolt

A 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt az NB III-as Gyirmót FC Győr labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

A győri klub honlapjának szerdai beszámolója szerint Kalmár Zsolt hetek óta Gyirmóton készül és a szakmai stáb elégedett a munkájával.

„Fiatalon bajnok lett az ETO-val, utána remek külföldi csapatokban szerepelt, és a magyar válogatott stabil tagjává vált. Az elmúlt időszakban egy szerencsétlen sérüléshullám gátolta abban, hogy folyamatosan pályán lehessen, de remélhetően ennek a pechszériának vége lett”

mondta Horváth Cs. Attila sportigazgató.

Hírdetés

Hozzátette: ha Kalmár egészséges lesz – márpedig jelen állás szerint szépen javul az állapota, hosszú távon számítanak rá – igazi vezére lehet a csapatnak, amelyben hamarosan bemutatkozhat tétmérkőzésen.

A 30 éves középpályás eddig az ETO FC mellett a német RB Leipzig és FSV Frankfurt, a dán Bröndby, a szlovákiai Dunaszerdahely, majd a Fehérvár FC (jelenlegi nevén Videoton) együttesét erősítette. Új csapata, a korábban élvonalbeli, majd másodosztályú Gyirmót négy forduló után négy győzelemmel vezeti az NB III Északnyugati csoportjának tabelláját.

nemzetisport.hu

Nyitókép forrása: gyirmotfc.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »