Szigetvári Györgyné Répási Rozália, Kispest díszpolgára, a Batthyány-Strattmann László-, a Caritas Hungarica és a Szent Erzsébet rózsája díjak kitüntetettje 2025. augusztus 19-én, életének 84. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után, szentségekben megerősítve elhunyt.
Zalaegerszegen született 1942-ben. Családja támogatásával kitört zalai gyerekkora árvaságából, majd Budapesten kezdett új életet. Az Országos Kardiológiai Intézetben dolgozott ápolónőként, majd ápolási igazgatóként. Kimagasló szakmai munkásság után, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet ápolási igazgatójaként vonult nyugdíjba.
A rendszerváltás után évtizedekig a kispesti szociális segélyezés, a magyarországi Katolikus Karitász és a világi romapasztoráció egyik meghatározó, önkéntes vezetőjeként dolgozott. Tíz éven át az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye cigányügyi referense volt. A kispesti Nagyboldogasszony-főplébánia karitászcsoportjának alapító tagja, 32 éven át vezetője volt.
2000-ben Batthyány-Strattman László-díjat, 2018-ban Caritas Hungarica díjat kapott; 2022-ben vehette át a Szent Erzsébet rózsája díjat, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elismerését. Kispest díszpolgára volt.
„A gyerekkoromban átélt veszteségek, viszontagságok bizonyára szerepet játszanak abban, hogy meg tudom érteni a rászorulókat, együtt tudok érezni velük” – fogalmazott 2022 decemberében, a Szent Erzsébet rózsája díj átvétele után lapunknak adott interjúban.
Ötven éven át szerető feleség, édesanya, testvér, keresztanya, anyós és nagymama volt.
Temetését szűk családi körben tartják.
Tisztelői, barátai és ismerősei kegyeletüket a lelki üdvéért és emlékére tartandó gyászmisén róhatják le, amelyet szeptember 11-én, csütörtökön 16 órakor mutatnak be a kispesti Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban (1191 Budapest, Templom tér 21.).
Nyugodjék békében!
Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye; Fábián Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


