Steve Witkoff ukrán illetékesekkel találkozik a héten Mészáros Richárd2025. 08. 27., sze – 09:26
Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott bejelentette, hogy még ezen a héten találkozik Ukrajna képviselőivel New Yorkban.
„Ezen a héten New Yorkban fogok velük találkozni, és ez egy nagyon erős jelzés” – jelentette ki Steve Witkoff kedden a Fox News televízió egyik műsorában. Hozzátette: „Minden nap beszélünk az oroszokkal”.
A különmegbízott szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök véget akar vetni a háborúnak. Megítélése szerint az ukrajnai konfliktus „nagyon összetett”, de Donald Trump amerikai elnök „elhatározta, hogy megoldja azt”.
Donald Trump augusztus 15-én Alaszkában találkozott Vlagyimir Putyinnal, augusztus 18-án pedig a Fehér Házban Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, valamint a NATO és az Európia Unió vezetőivel.
A találkozókat követően Donald Trump azt mondta, hogy Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin kétoldalú találkozót tartanak majd egy háromoldalú találkozó előtt, amelyen ő maga is részt fog venni.
Volodimir Zelenszkij azóta többször úgy vélekedett, hogy Oroszország mindent megtesz egy, a közte és az orosz elnök között létrejövő találkozó megakadályozása érdekében, míg Oroszország szerint még nem jött el az ideje egy ilyen találkozónak.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


