Ternyák Csaba egri érsek a főegyházmegye településeinek polgármestereivel találkozott

Ternyák Csaba egri érsek a főegyházmegye településeinek polgármestereivel találkozott

A hagyományokhoz hűen Ternyák Csaba egri érsek idén is találkozóra hívta azokat a polgármestereket, akiknek a településén az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmény található – adta hírül a Szent István Televízió augusztus 22-én. A találkozó célja, hogy erősítsék az együttműködést és a jó kapcsolatot a települések, közösségek szolgálata érdekében.

Köszöntőjében a főpásztor egyebek mellett arról beszélt, hogy 2010 óta 56 településen közel hatvan köznevelési intézmény működtetését vállalta át az Egri Főegyházmegye. Minden évben minden intézményben igyekeznek valamilyen fejlesztést megvalósítani. Az országos óvodaprogram keretében húsz új óvoda épül a főegyházmegyében. A katolikus egyház elsődleges célja, hogy ezekben az intézményekben a lelkiismeretükre hallgató fiatalokat képezzen, neveljen, akik otthon érzik magukat a saját településükön, kiveszik a részüket a közösségi munkából, a település szebbé tételéből.

A főpásztor emellett felidézte az elmúlt időszakban a katolikus egyházat érintő legfőbb változásokat, így például Ferenc pápa halálát és XIV. Leó pápa megválasztását, valamint beszélt a jubileumi szentév eseményeiről is.

Balaton községben 12 évvel ezelőtt indult el egy szorosabb együttműködés az önkormányzat és az egyház között. Udzeliné Murányi Enikő polgármester büszkeségét fejezte ki, hogy míg 2013-ban 112 diák járt az intézménybe, ma már az iskola bővítése zajlik, annak érdekében, hogy a jelenleg oda járó 180 diák kényelmes körülmények között, korszerű eszközökkel felszerelt intézményben gyarapíthassa tudását. Az egyházi nevelésnek köszönhetően változott a gyerekek mentalitása, idősekkel és fiatalokkal egyaránt tisztelettudóbbak.

A találkozó kötetlen beszélgetéssel, tapasztalatok megosztásával zárult.

Hírdetés

Szöveg: Pap Ildikó

Fotó: Lénárt Márton

Forrás és videó: Szent István Televízió/Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »