Az ENSZ elítélte az izraeli hadsereg gázai kórházat ért légicsapását Mészáros Richárd2025. 08. 25., h – 20:13
Több ENSZ-szervezet is tiltakozásának adott hangot az izraeli hadseregnek a gázai Nasszer kórház elleni támadása miatt, amelyben palesztin források szerint legalább húsz ember, köztük öt nemzetközi médiának dolgozó újságíró vesztette életét. Az előzetes figyelmeztetés nélküli légicsapás a gázai övezeti Hán-Júniszban levő épület külső lépcsőjét érte, ahol a tudósítók rendszeresen dolgoznak kameráikkal.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosságának szóvivője hangsúlyozta: „az újságírók nem célpontok, a kórházak nem célpontok”. Ravina Shamdasani szerint a történteknek nem döbbent hallgatásra, hanem határozott tettekre kellene ösztönöznie a nemzetközi közösséget.
Philippe Lazzarini, az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) vezetője a nemzetközi közösség „sokkoló közönyét” bírálta a közösségi médiában. Elmondása szerint Izrael a támadásokkal „megpróbálja elhallgattatni az utolsó hangokat, amelyek felhívják a figyelmet az éhínség áldozatául esett gyermekek csendes halálára”.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) főigazgatója szerint a folyamatos bombázások miatt Gázában az amúgy is súlyosan korlátozott egészségügyi ellátás teljesen összeomlik. „Nem mondhatjuk elégszer: az egészségügy elleni támadásokat azonnal le kell állítani. Azonnali tűzszünetre van szükség” – írta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, hozzátéve, hogy a támadásnak további ötven sérültje van, köztük súlyos állapotú betegek.
Kapcsolódó cikkünk
Légicsapás érte a gázai övezeti Hán-Júniszban levő Nasszer kórházat hétfőn, a támadásban az érintett médiumok közlése szerint mások mellett négy újságíró is életét vesztette. Az izraeli hadsereg közölte, hogy a térségben támadást hajtott végre, és vizsgálatot jelentett be.
A palesztin kórház közlése szerint az épület negyedik emeletét érte találat, és összesen 15-en haltak meg. Az AP és a Reuters hírügynökség, valamint az al-Dzsazíra arab hírtelevízió jelezte, hogy egy-egy munkatársa a halálos áldozatok között van.
Az izraeli hadsereg közleményében sajnálatát fejezte ki amiatt, „ha a konfliktuson kívül álló személyeknek is bántódásuk esett”, illetve hangsúlyozta, hogy újságírók nem célpontjai a műveleteinek. Hozzátették: kivizsgálják az esetet.
A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű szervezet adatai szerint a mostani gázai fegyveres konfliktus kezdete, 2023 októbere óta már csaknem 200 újságíró és egyéb médiaalkalmazott vesztette életét a területen.
Az Izraelben dolgozó külföldi tudósítók szakmai szervezete (Foreign Press Association, FPA) közleményében „felháborodásának és megdöbbenésének” adott hangot, az esetet pedig a háború kezdete óta „a nemzetközi újságírókat ért egyik leghalálosabb izraeli támadásnak” nevezte. „Ez már túl régóta tart, és indokolatlanul sok újságíró életét követeli” – írták, felszólítva az izraeli kormányt, hogy hagyjon fel az újságírók elleni támadásokkal. „Ez fordulópont kell, hogy legyen. Felszólítjuk a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek meg mindent kollégáink védelmében, mert mi magunk erre nem vagyunk képesek” – hangsúlyozták.
David Lammy brit külügyminiszter megdöbbenésének adott hangot a Nasszer kórház elleni támadás miatt. „A civileket, az egészségügyi dolgozókat és az újságírókat védeni kell” – írta az X-en, és „azonnali tűzszünetet” sürgetett.
A török államfői hivatal kommunikációs igazgatósága „a sajtószabadság elleni támadásnak és újabb háborús bűnnek” nevezte az izraeli légicsapást. A hivatal vezetője, Burhanettin Duran szerint Izrael „azt képzeli, hogy az újságírók elleni rendszerszintű támadásokkal elhallgattathatja az igazságot”.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


