Behozta kerékpáron, amit elveszített a nyílt vízen Orosky Tamás2025. 08. 25., h – 16:59 Királyhelmec |
Elvárásainak megfelelően teljesített a királyhelmeci Gáspár Erik a Pöstyénben rendezett 22. Slovakman Triathlon versenyen.
A bodrogközi sportoló az először kiírt Half Triathlonon vett részt, és ért el szép eredményt. Az 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározásból és 21 km futásból álló versenyszámokban 177-en indultak, s az elért eredmények alapján Gáspárt a 101. helyen rangsorolták, kategóriájában (45–49 év) viszont a 22 versenytárs közül a 13. helyen jegyezték nevét.
„A számomra legproblémásabb számmal, a nyílt vízi úszással kezdtünk, ami igencsak megnehezítette a helyzetemet, ugyanis egykupacban úszni nem a legkellemesebb. Ezért is az első 300 méteren nem találtam magamat, le is szakadtam a többiektől. A folytatásban azonban sikerült felvenni saját tempómat, és 45 perc alatt teljesíteni az előírt két kört, amivel a körülményekhez képest elégedett voltam”
– értékelt lapunknak Gáspár.
Half Triathlon, 177 résztvevő: 1. Oliver Godart (Szlovákia) 3:56:45, 2. Kristián Maťko (Szlovákia) 4:03:12, 3. Vojtech Dedek (Csehország) 4:05:26… 101. Gáspár Erik (Szlovákia/Királyhelmec) 5:26:43
Ezután következett a kerékpározás, amely előtt már jó érzései voltak. Tudta, hogy, amit az úszásban elveszített, azt itt visszahozhatja – így is történt, a tervezett három órából, 2 óra 42 perc lett.
„Jó minőségű autóúton mentünk, sík terepen és a három kör mindegyike alatt jobb és jobb időt kerekeztem. Az utolsó versenyszámtól, a futástól féltem egy kicsit, mert nem tudtam, mennyi erő maradt még bennem. De végül is jól osztottam be, a tervezett 2 óra 16 perc helyett 1 óra 50 perc alatt teljesítettem a távot. Nemcsak nekem, mindenki másnak is nagy előnyt jelentett, hogy a futásra kijelölt pályaszakasz mintegy 80 %-ában árnyékos helyen futhattunk. Összességében a tervezett 6 óra helyett 5 óra 26 perc és 43 másodperc alatt tudtam befejezni versenyemet, aminek nagyon örülök”
– tette hozzá Gáspár.
Legközelebbi nagy kihívása a Kassai Nemzetközi Békemaraton lesz, de addig is, formában maradása érdekében, néhány kisebb futóversenyen is rajthoz áll majd.
Kapcsolódó cikkünk
Gáspár Erik személyében királyhelmeci résztvevője is lesz a szombaton Pöstyénben sorra kerülő 22. Slovakman Triathlon elnevezésű versenynek.
A bodrogközi sportoló az először kiírt Half Triathlon mezőnyében igyekszik majd teljesíteni az 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározásból és 21 km futásból álló versenyszámokat.
Gáspár Erik az idén másodszor indul triatlonversenyen. „Először májusban, Olaszországban, a Ravennához közeli Cesenatiko városkában versenyeztem, számomra elfogadható teljesítményt nyújtva. Ebből merítve erőt és bátorságot merítve elhatároztam, hogy ismét megmérettetem magam – mondta lapunknak. – Információim szerint mintegy 170-en leszünk. A verseny keretében zajlik majd ezen a távon az országos bajnokság is, tehát a hazaiak közül várhatóan itt lesznek a legjobbak.
Összességében ez lesz az ötödik triatlonversenyem, s úgy érzem, erre megyek a legfelkészültebben.
Tervem, hogy a középmezőnyben végezzek, amihez számításaim szerint hat órán belüli teljesítmény szükséges.”
Kapcsolódó cikkünk
Egy-egy Ung-vidéki (Üveges Krisztián, Nagykapos) és bodrogközi (Gáspár Erik, Királyhelmec) versenyző vett részt a 2. Balatonman triatlonversenyen Balatonfűzfőn.
Üveges Krisztián a legnehezebb, Iron versenyszámot választotta. A 3,8 km-es úszást 1:16:38, a 176 km-es kerékpározást 6:09:38, a 42 km-es futást pedig 4:57:32-es idővel zárta. Ezzel az összteljesítménnyel (12:32:06) a 144 rajthoz álló versenyző közt az 54., míg kategóriájában (40–44 évesek) a 14. helyen végzett. „Hatalmas sikert jelent ez az eredmény számomra, mivel Ironman-versenyen először vettem részt. A start reggel 7-kor volt a 21 fokos Balatonban. Mivel 5 éve már, hogy nem úsztam neoprén fürdőruhában, eleinte nagyon megszenvedtem, de így is a tervezett időben váltottam a kerékpárra. A tűző napon végig próbáltam figyelni a folyamatos frissítésre. Próbáltam spórolni az erőmmel, ami úgy érzem, sikerült is. Mondhatom, kellemesen elfáradtam az utolsó versenyszám előtt. A futás közben körülbelül 15–20. km-nél éreztem a holtpontot, de gyermekeimre gondolva átlendültem rajta. A célvonalon pedig már nagy örömömre együtt haladhattunk át” – számolt be lapunknak Üveges.
Gáspár Erik 10 év után jelentkezett hosszútávú triatlonversenyre. Ezen belül most a Speciál távon mérettetett meg, ami 960 m úszásból, 176 km kerékpározásból és 10 km futásból állt. A 33 rivális közül menet közben öten feladták a versenyt. Gáspár 7 óra 57 perces idejével összetettben a 19., kategóriájában (40–44 évesek) a 9. helyen zárt. „Az úszást 23 perc alatt sikerült teljesítenem, 40 perc volt a szintidő, úgyhogy jóval határ- időn belül voltam. Ettől a számtól féltem a legjobban, mert a technikám nem a legjobb. A kerékpárverseny általam tervezett ideje 6 óra 45 perc volt, ebből egy fél órát még sikerült is lefaragnom. A futás alatt körülbelül féltávnál kezdtem el érezni, hogy fáradok, de aztán sikerült felvennem egy olyan tempót, amellyel egyenletesen futva, 1 óra 6 perc után egyenesen a családom karjaiba futottam. Ekkor múlt el minden fáradtságom” – értékelt Gáspár.
Mindketten azt tervezik, hogy jövőre újra ellátogatnak a Balatonra, s talán ugyanezekben a számokban ismételten próbára teszik majd erejüket, kitartásukat.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


