Alcide De Gasperi halálának 71. évfordulója alkalmából Baldo Reina bíboros, XIV. Leó pápa római helynöke augusztus 19-én, kedden szentmisét mutatott be a római Falakon kívüli Szent Lőrinc-bazilikában, ahol a keresztény politikust eltemették.
A kereszténységet nem lehet magánszférába száműzni
Amikor napjaikban „Európát a bátortalanság és a félszegség kísértete járja be”, Reina bíboros a napi szentmise olvasmányai alapján értelmezte az olasz kereszténydemokrácia megalapítójának történelmi örökségét. Ahogy egykor Izrael bírájának, Gedeonnak sok próbatételen kellett keresztülmennie, úgy sok nehézséggel szembesült a mélyen hívő olasz politikus is. Amikor a Vatikáni Apostoli Könyvtárban végzett munkájának sötét és belső kihívásokkal teli évei alatt De Gasperi lassan kidolgozta azokat az ideálokat, amelyek politikai munkáját meghatározták, éppen az egzisztenciális és spirituális pusztaság ezen időszaka tette lehetővé számára, hogy mélyen magáévá tegye azt a meggyőződését, hogy a kereszténységet nem lehet csupán a magánszférába száműzni, hanem az befolyásolhatja, sőt meg is kell, hogy határozza egy olyan nép kollektív választását, amely még mindig az evangélium értékei szerint ismeri fel önmagát.
Lehetséges a keresztény hit vezérelte demokrácia
Alcide De Gasperi igazi titka nemcsak a nemzetközi színtéren való eligazodás politikai képessége volt, hanem víziója is, amelyet az országról és a világról, a civilizációról és az újjáépítésről alkotott. A személyes ima és a keresztény spiritualitás tanulmányozása vezette el ahhoz a meggyőződéséhez, hogy „egy nemzetet az evangéliumból kiindulva és az evangélium erejével lehet építeni és újjáépíteni”. Nem azért, hogy a keresztény hitet mindenkire ráerőltesse, hanem hogy Krisztus kereszten végbevitt üdvösségének és megváltásának hatásai minden emberre ráragyogjanak. Ez az Istennel való bensőséges kapcsolat vezette őt arra a meggyőződésre, hogy lehetséges olyan demokráciát megszervezni, amelyet a keresztény hit vezérel, és amely a közjó, a társadalmi igazságosság és a szabadság felé irányul.
Ne veszítsük el a transzcendencia iránti érzéket!
„Úgy vélem – szögezte le Reina bíboros –, ez a meglátása rendkívül érdekes és időszerű korunkban is, valamint az európai és világméretű események kontextusában. Tudatában vagyunk annak, hogy az igazi kihívás nem az állásfoglalás, vagy a többé-kevésbé erős vezetők követése, hanem a keresztény tudat újjáéledésének elindítása, a transzcendencia újjáéledése, amelyet állandó felfelé irányuló törekvésként, minden igaz, igazságos, nemes, valódi és tiszteletreméltó érték felé értünk.
és vele együtt az emberi lélek is, ahogyan azt szomorúan tapasztaljuk napjaink krónikáiban.”
A keresztény hit ereje ma is lehetőségekkel teli korszakba vezetheti Európát
„De Gasperi álma – akárcsak Schumann, Adenauer és sok más politikus álma – egy olyan Európa volt, amely a Jézus Krisztus Istenébe vetett hit köré épül. És úgy tűnik számomra, hogy pontosan ez a mai kérdés.
Ezek azok a szilárd alapok, amelyek a múltban naggyá tették, és amelyek ma is egy új, kétségtelenül nehéz, de lehetőségekkel teli korszakba vezethetik Európát az emberi haladás és értékek terén. De Gasperi élete és elkötelezettsége azt mutatja, hogy ezek a dolgok nemcsak kívánatosak, hanem elérhetőek is, amennyiben engedjük, hogy Isten bölcsességgel munkálkodjon egy alázatos és nagylelkű élet mélyén” – mondta homíliájában Baldo Reina bíboros.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


