Orbán Viktor miniszterelnök heti hírlevélben szólt a digitális polgári körök tagjaihoz, a Magyar Nemzet beszámolója szerint. A levélben kitért az államalapítás ünnepére, valamint a második magyar király, Orseolo Péter szerepére is.
A kormányfő a levélben az alaszkai csúcs utáni diplomáciai folyamatokról és Donald Trump esetleges visszatéréséről írt – olvasható az mno.hu-n. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban kiemelte, hogy az orosz–amerikai egyeztetések során az európai államok „beosztottként” viselkedtek, ami szerinte az európai stratégiai autonómia végét jelenti. Hozzátette, hogy
amíg a „Patrióták” nem veszik át a vezetést Brüsszelben, Európa másodosztályú szereplő marad.
Orbán Viktor szerint a háború blokkolja a magyar gazdaság növekedését, és az ukránok ellenségesen viselkednek Magyarországgal szemben. A miniszterelnök megemlítette a Barátság kőolajvezetéket ért támadást és az Északi Áramlat felrobbantásával gyanúsított ukrán személy elfogását, kijelentve, hogy „a bűnösöket mindig utolérik”.
A miniszterelnök áttért a belpolitikai témákra is, méltatva az augusztus 20-i ünnepet. A tűzijáték kapcsán szóba került Orseolo Péter, a második magyar király (Szent István jelölte ki utódjául), akit a baloldali sajtó a mai politikával állított párhuzamba. Orbán Viktor úgy reagált, hogy
„akinél mindenről saját maga jut eszébe, azon nem lehet segíteni”.
A kormányfő az Otthon Start-programot is megemlítette, jelezve, hogy a liberális támadások ellenére is végrehajtják a programot, amelynek célja, hogy minden fiatalnak saját otthona lehessen.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


