A magyar versenyzők nagyszerűen szerepeltek a vasárnap délelőtti, esőáztatta döntős program során a milánói kajak-kenu világbajnokságon, két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztek.
A szakadó esőben elsőként a női C-1 200 méteren érdekelt Takács Kincső szállt vízre. A győriek rutinos, 31 éves, világ- és Európa-bajnok kenusa az előfutamok során egy második hellyel kezdett, második pályáján pedig némi szerencsével szerezte meg a még éppen döntőt érő harmadik pozíciót. A fináléban örömevezésre készült, mivel reálisan a dobogóra nem volt esélye a bombaerős mezőnyben, amelyben ott volt a kubai címvédő, Yarisleidis Cirilo Duboys, az Eb-győztes lengyel Dorota Borowska, az olimpiai bajnok kanadai Katie Vincent és az ukránok klasszisa, Ludmila Luzan is. A verseny aztán a papírformának megfelelően alakult, Luzan megnyerte negyedik aranyérmét is az Idroscalo-tavon, míg Takács – akárcsak tavaly, a párizsi olimpián – a nyolcadik helyen végzett.
Varga Ádám, a Ferencváros 25 éves, kétszeres olimpiai ezüstérmes versenyzője Európa-bajnoki címvédőként magabiztos előfutam-győzelemmel kezdett K-1 500-on, majd a középfutamát is megnyerte.
Az Atomerőmű SE friss Eb-bronzérmes egysége, a Kollár Kristóf, Juhász István kenus duó szombaton, a négyes tagjaként aranyérmet szerzett, C-2 500 méteren pedig az első öt-hat közé kerülés volt a célja. Jól kezdtek, a legjobban azonban az orosz kettős, amely hamar kivált a mezőnyből és egy hajóval az ellenfelek előtt lapátolt. A magyarok negyedikként haladtak át 250 méternél, majd a táv második felében fokozták a tempót és a győztes orosz egység mögött, a kínaiakkal szinte egyszerre haladtak át a célvonalon. Az óra döntött, amely az ázsiaiaknak kedvezett, de a fiatal magyar páros így is hatalmas sikert ért el az újabb harmadik helyével.
Aranyérmek
A júniusi Eb után összeült Kurucz Levente, Nádas Bence kajakos duó parádés versenyzéssel tette le a névjegyét az előfutamban, majd egy középfutamos harmadik hellyel lépett tovább a legjobb kilenc közé. A 9-es pályáról indultak a döntőben és szinte kirobbantak a rajtgépből. Középen jól kezdett a címvédő portugál Joao Ribeiro, Messias Baptista duó is – amely a pénteken, négyesben a magyarok előtt öt századmásodperccel diadalmaskodó egységnek is tagja volt -, valamint az olimpiai bajnok, friss Eb-győztes Jacob Schopf, Max Lemke német kettős is. A magyarok féltávnál a harmadik helyen voltak és aztán kihasználva, hogy a riválisok nem látják őket, egyre feljebb kapaszkodtak, s a végén fantasztikus győzelmet aratva ők értek elsőként a célba. Nádas tavaly, Párizsban Tótka Sándorral ezüstérmes volt ebben a számban, míg 2022-ben vb-t nyert Kopasz Bálinttal, ez pedig a harmadik vb-címe. Kurucz először lett felnőtt világbajnok.
A női kenu négyeseknek nem rendeztek előfutamokat, mivel összesen kilenc hajó nevezett, így a Kiss Ágnes, Nagy Bianka, Opavszky Réka, Csorba Zsófia összeállítású magyar egységnek is csak a döntőben kellett vízre szállnia először. A magyarok – a szintén kedvező 8-as pályán – sokáig a címvédő kínaiakkal voltak nagy csatában, mögöttük másodikként értek féltávhoz, de aztán ritmust váltottak, faképnél hagyták a teljes mezőnyt és fölényes győzelmet arattak. Ebben a szakágban ez mindössze a második magyar világbajnoki cím Lakatos Zsanett és Takács Kincső 2014-es páros győzelme után.
B-döntősök
A B döntős magyar egységek közül a Kiss Blanka, Lucz Anna kajakos duó nyert 500 méteren, ez összesítésben a 10. helyet jelentette, míg Gazsó Alida Dóra harmadikként ért célba K-1 200 méteren, ezzel a 12. helyen zárta a vb-t. Előbbi számban a lengyel Martyna Klatté és Anna Pulawskáé, utóbbiban a kínai Vang Nané lett az aranyérem.
Az olaszországi viadal a 14 órakor kezdődő 5000 méteres döntőkkel zárul.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »



