„Küldetésünk – prófétai jelenlét – közösségi út” mottóval tartották a Kisebb Testvérek Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány nyári továbbképzőjét és nagytalálkozóját augusztus 19–22-én Csíksomlyón. A négynapos rendezvény célja az volt, hogy a részt vevő ferences szerzetesek elmélyítsék hivatásukat, és új lendületet találjanak szolgálatukhoz korunk kihívásai közepette.
Az erdélyi ferences rendtartomány nyári továbbképzőjének és nagytalálkozójának mottója keretbe foglalta a négy nap imádságait, előadásait és testvéri együttlétét.
A nyitónap moderátora Gérecz Imre pannonhalmi bencés szerzetes volt, aki előadásában a szerzetesi élet lényegére mutatott rá: az egyszerűségre, az imádságra és a közösség megtartó erejére. Kiemelte, hogy a közösség nem elméleti ideál, hanem konkrét emberek egymás iránti elfogadása és szolgáló szeretete, amelyben minden testvér pótolhatatlan.
A második napon Penu Szilárd, a csíksomlyói ferences világi rend miniszterhelyettese ismertette a ferences rend 2025-ös gyékényes káptalanján megfogalmazott irányvonalakat. Az erdélyi rendtartomány testvérei ezeket közösen értelmezték saját helyzetükre vetítve.
A nap fő témái a karizma megtestesülése, az evangélium testvéri szellemben való megélése, illetve a küldetésre adott válaszok voltak.
A harmadik nap moderátora, Portik-Lukács Lóránd erdélyi ferences szerzetes a közösségi élethez és a házfőnöki szolgálathoz adott gyakorlati útmutatásokat. ”
A plenáris előadásokat kiscsoportos beszélgetések és műhelymunkák egészítették ki, amelyek lehetőséget nyújtottak a személyes tapasztalatok és gondolatok megosztására.
A találkozó kiemelkedő eseménye volt az augusztus 20-án, Szent István király ünnepén bemutatott esti szentmise, amelyen Tölgyesi Kristóf, rendi nevén Teofil megújította szerzetesi fogadalmát.
Az ünnepi szentmisét Urbán Erik tartományfőnök mutatta be.
Prédikációjában Szent István örökségéről szólva kiemelte: Jézus Krisztus a Szűzanyán keresztül jött közénk emberként, István király pedig a Szűzanyán keresztül ajánlja föl koronáját, népét, nemzetét, országát. Szent István nemcsak államot alapított, hanem a keresztény hitet és a nemzeti összetartozást is hagyta örökül. „Megteremtette a független keresztény magyar államot Európa szívében, ami biztosította a magyarság fennmaradását.
István olyan, mint egy nemzeti ikon: összetartozásunk jelképe, amely minden magyart egyesít, bárhol is éljen a világon” – mutatott rá Urbán Erik OFM.
Szentbeszédében a ferences tartományfőnök arra a kérdésre is választ keresett, mit jelent ma a remény zarándokának lenni Erdélyben és a Partiumban. „Először is azt, hogy hittel járjuk utunkat. Ahogyan István a keresztény hitben látta a jövő kulcsát, úgy nekünk is meg kell kapaszkodnunk hitünkben, és ezt kell átadnunk az utódoknak azt a szellemi és lelki örökséget, amely a nemzetet és a magyar egyházat megtartotta.”
A remény zarándoka tudja, hogy a jövő nem pusztán a saját kezében van, hanem Isten gondviselő szeretetében. A remény zarándoka az, aki összetartozásban él, aki azon fáradozik, hogy közösséget hozzon létre, és a közösséget meg is tartsa.
„Szent István király országot épített, közösséget kovácsolt. Mi is akkor vagyunk erősek, és akkor leszünk erősek, ha egymást támogatjuk, ha nem engedjük, hogy a széthúzás szétzilálja közösségeinket. Nyelvünk, kultúránk, hagyományaink őrzése nem múltba révedés, hanem jövőépítés.” Akkor leszünk a remény zarándokai, ha jelenlétünkkel építjük szülőföldünket.
Nem mindig a nagy tettekre van szükség; a nagy tettek mellett szükség van arra, hogy a mindennapokban hűségesek maradjunk. Hűségesek hivatásunkhoz és hűségesek a küldetésünkhöz: a becsületes munkában, a család szeretetében, a közösség szolgálatában. A kitartás és az állhatatosság útját kell járnunk, ki-ki a maga hivatásának és életállapotának megfelelően – hangsúlyozta az ünnepi szentmise szónoka.
A prédikáció után a fogadalom szertartásával folytatódott a szentmise.
A provinciai nagytalálkozón részt vevő ferences testvérek csatlakoztak XIV. Leó pápa felhívásához, amelyben a Szentatya imára és böjtre buzdít a békéért, különösen a háborús konfliktusok megszűnéséért.
Forrás és fotó: Ferences sajtószolgálat
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


