„Barátság Istennel, emberrel” mottóval rendezték meg az V. Domonkos Nyári Egyetemet augusztus 7–10. között Vasváron, az ország legrégebbi domonkos kolostorában. A Budapestről, Sopronból, Szombathelyről, Veszprémből és Székesfehérvárról érkezett fiatal résztvevők teológiai jellegű előadásokon, baráti beszélgetéseken, kirándulásokon vettek részt; a domonkos közösség vendégszeretetét élvezhették.
A nyitóelőadást Bejczi Tibor OP tartotta, A remény bátorsága címmel, amely a szentévhez kapcsolódóan különösen aktuális témát dolgozott fel. Aquinói Szent Tamás nyomán hangsúlyozta, hogy a remény az Istenben való bizalomból fakad.
A domonkos szerzetes Jézus Krisztus és Ábrahám élete, valamint a nyolc boldogság példáján keresztül mutatta meg, hogyan vezet a remény az ígérettől a próbatételen át a beteljesülésig, hogy mindvégig Istenhez kapcsolva új életet teremtsen.
A domonkos compassió gyakorlati megvalósulásáról tett tanúságot Patocskai Dániel frissen végzett gépészmérnök, aki önkéntesként három hónapot töltött Peruban a Szegények Szolgái Mozgalom missziójában. A 2500–3000 méter magas hegyek között megbúvó kis falvakban szinte elképzelhetetlen szegénységben élő emberekkel és főként árva gyermekekkel lelki közösséget vállalva, hitüket erősítve szolgált és szerzett egész életét befolyásoló lelki élményeket.
A domonkos nyári egyetem második napján Chvála Márton történész, doktorandusz tartott előadást, Identitas Leonina – A Leó pápák öröksége címmel. Nagy Szent Leótól XIII. Leó pápáig bemutatta, hogyan védték a hitet és formálták az Egyház életét egyházfőként különböző, gyakran viharos történelmi korszakokban. Munkásságuk minden bizonnyal szerepet játszott XIV. Leó pápa névválasztásában.
Barna Gábor nyugalmazott egyetemi tanár, a Szent István Tudományos Akadémia főtitkára A rózsafüzér-társulatok története címmel tartott nyilvános előadást a Vasvári Népfőiskola dísztermében. A professzor előadását Kőrösiné Merkl Hilda, a domonkos világi közösség leköszönő elnökének részletes méltatása előzte meg. Barna Gábor, aki elmondta, hogy a kunszentmártoni rózsafüzér-társulat tagja, előadásában a szentolvasó múltjáról, a rózsafüzér-társulatok több tízezer regisztrált tagot számláló közösségeiről szólt. Az ima nemcsak személyes, hanem közösségformáló erő is – szögezte le az előadó. Kiemelte a Magyarország határain belüli és azokon kívüli mindmáig eleven és aktívan működő búcsújáró helyek sorát, hangsúlyozva a Mária-tisztelet évszázados hagyományait és erejét.
A rendalapító Szent Domonkos ünnepének fényét emelte a Kostecki Andrzej OP vikárius által bemutatott szentmise után a Vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény legújabb szerzeményének megáldása.
A 17. századi, valószínűleg Itáliában készült táblakép Szűz Máriát ábrázolja, amint átnyújtja Szent Domonkosnak és Sienai Szent Katalinnak a rózsafüzért.
A festményről Barna Gábor professzor és Zágorhidi Czigány Balázs gyűjteményvezető osztott meg fontos tudnivalókat.
A műalkotást Bejczi Tibor OP áldotta meg.
Augusztus 8-án az esti agapé különleges színt adott a nyári egyetemnek, melyen vasváriak és Sopronból érkezett domonkos világi testvérek is részt vettek. A jelenlévők megízlelhették az a domonkos mézbort és a „Dominikaner” süteményt, amelyek nemcsak gasztronómiai különlegességként, hanem a rend hagyományainak ízeiként tették emlékezetessé az estét.
Vendégként jelen volt Illés Pál Attila történész, a Felczak Alapítvány igazgatója is, aki a házigazdával, Zágorhidi Czigány Balázs történésszel együtt idézte fel barátságuk hosszú és tartalmas történetét.
Emlékezetes délelőtt volt, amikor a résztvevők Zágorhidi Czigány Balázs lelkes és szakavatott vezetésével megtekinthették a kolostor pincéjében zajló ásatásokat, melyek mintegy krónikái az épület elmúlt négy évszázados történetének, a rend egészen a középkorig nyúló múltjának. A feltárt terek restaurálás utáni liturgikus és kulturális újrahasznosítása hatalmas lehetőségeket rejt.
Deák Hedvig OP egyetemi tanár előadásában Krisztus barátságát mutatta be Aquinói Szent Tamás teológiája nyomán, zárókőhöz hasonlítva az Isten és az ember barátságát. A domonkos nővér kiemelte: a barátság a kommunikáció által megvalósuló kölcsönös jóakarat, s Isten nemcsak Teremtőnk, hanem barátunk is, akivel örömben és szenvedésben egyaránt osztozhatunk.
Az előadás Hedvig nővérnek a Szent István Tudományos Akadémián elhangzott székfoglaló előadására épült, melyet évtizedes pedagógiai gyakorlata segítségével a fiatal hallgatóság számára élményszerűen osztott meg.
A komoly lelki tartalmak mellett a szünetekben zajló és az asztal mellett folytatott beszélgetések, közösségi élmények is hangsúlyosak voltak a nyári egyetemen.
A programok sorában zarándoklatot tettek a vasvári Szentkúthoz; ellátogattak a jeli arborétumba, valamint Csehimindszentre, a Mindszenty-emlékházba, ahol a volt polgármester, Mindszenty József bíboros egyik leánytestvérének leszármazottja személyes hangvételű tárlatvezetést tartott, mad házi langallóval kínálta meg a fiatalokat.
A domonkos nyári egyetem résztvevői előadások, közös zsolozsmák, rózsafüzér, szentmise, beszélgetések és kirándulások során élhették meg, hogy a keresztény élet alapja a barátság – Istennel és egymással.
Márovics Kristóf domonkos jelölt teljes beszámolója ITT olvasható.
Forrás: domonkosok.hu
Fotó: Zágorhidi Czigány Balázs
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


