Fergeteges 26. Szent István Napok Tardoskedden – könyvkeresztelő régi vonatjegyekkel Száz Ildikó2025. 08. 23., szo – 08:42 Tardoskedd |
Együttműködési memorandumot írt alá a testvértelepülések képviselőivel Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere, és Faludíjjal jutalmazta a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Tardoskeddi Vasutas Zászló Egyesületet. Méltó kiállítással és az egyesület tevékenységét bemutató kiadvánnyal koronázták meg a vasutasok nagy közösségének egy évszázada tartó, áldozatos munkáját.
A 26. Szent István-napok ünnepi önkormányzati ülésének kezdetén Csabán Béla, a magyarországi Tardos polgármestere hagyományosan átadta az ünnepi kenyeret Tóth Mariánnak. Egyúttal megköszönte Tardoskedd vezetésének, hogy egy évvel ezelőtt aláírták a testvértelepülési megállapodást. „
Tizenhét év alatt bebizonyosodott, hogy vannak kapcsolatok azon kívül is, hogy a hivatalos személyek találkoznak”
– hangsúlyozta Csabán Béla. Egy rövid történettel is érzékeltette, hogy a helyiekre minden téren számíthatnak. Amikor legutóbb Prágában meghibásodott a gépkocsijuk, Tóth Marián volt az, aki autószerelőt talált nekik, és remek tolmácsnak bizonyult, így szerencsésen hazatérhettek. Azt kívánta, hogy a barátság, a szeretet és a békesség legyen köztük a további években is.
Együttműködési memorandum
A rendezvényen részt vett Branislav Becík, Nyitra megye elnöke, és Csenger Tibor alelnök.
„Tardoskedd község ünnepélyesen is megerősíti baráti kapcsolatát a magyarországi Bonyháddal, Környével és Tardossal, a települések az Interreg-kisprojekt megvalósítása után is folytatják együttműködésüket, szakmai hagyományokon alapuló összetartozásukat. Úgy gondolom, ez a megállapodás egy szimbolikus kapocs, amely összeköti településeinket, múltunkat, jelenünket és jövőnket. A közös munka, a kölcsönös támogatás és a barátság az, ami élteti és megerősíti közösségeinket. Bonyháddal több mint negyed évszázada ápoljuk a kapcsolatot, Környével hivatalosan 2007-ben, Tardossal 2024-ben tettük hivatalossá az évek óta tartó partnerséget, amellyel mindannyian gazdagodunk. A mai megállapodás ékes bizonyítéka annak, hogy a jövőben is számíthatunk egymásra, legyen szó kulturális, oktatási, ifjúsági, sport- vagy közösségi programokról. Együtt könnyebben tudunk választ adni a kor kihívásaira, együtt erősebbek vagyunk. Hiszem, hogy a partnerség hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekeink és unokáink olyan világban élhessenek, ahol a határok nem elválasztanak, hanem összekötnek bennünket”
– hangsúlyozta Tóth Marián.
Küldöttségükkel együtt az idei Szent István-napokra ellátogatott Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere, Ludas László, Nagyatád polgármestere, Beke László, Környe polgármestere, valamint Sebestyén Csaba, az erdélyi Zetelaka polgármestere, Tardoskedd díszpolgára. A testvértelepülések tevékenységét kiállításon mutatták be a vendégeknek.
Szolgálat a síneken
Az önkormányzat Tardoskedd községi díját adományozta a Tardoskeddi Vasutas Zászlóegyesületnek a község társadalmi életében kifejtett tevékenységéért, amelyet Vanya Zsuzsanna, az egyesület elnöke vett át Halász Gabriellától, Tardoskedd alpolgármesterétől.
Szolgálat a síneken címmel a századik jubileum alkalmából könyvet adtak ki az 1925-ben alapított Tardoskeddi Vasutas Zászlóegyesület történetéről. Azzal a céllal alapították a helyi vasutasok, hogy szervezett segítséget tudjanak nyújtani az arra rászoruló munkatársaiknak és azok családjainak, és a kezdetektől támogatták a község fejlesztését.
Nekik köszönhetően épült meg a templom lourdi barlangja 1933-ban, 1935-ben elkészíttették Szent Mihály szobrát. 1998-ban a szervezet rövid stagnálás után újraalakult, közös találkozókat, kirándulásokat, vasutas- és családi rendezvényeket szerveznek. Az elhunyt vasutasok sírjánál az egyesület zászlajával róják le tiszteletüket. Tardoskedden díjazták az év legeredményesebb tanulóit: Takács Tamarát, a Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulóját, és Emili Kovácsovát, a J. A. Komenský Szlovák Alapiskola tanulóját.
Koszorúzás Szent István szobránál
A megyei önkormányzat és a testvértelepülések képviselőin kívül a koszorúzáson részt vett Ujvári Zoltán, Magyarország pozsonyi nagykövetségének második beosztottja, Juhász György, a Selye János Egyetem rektorhelyettese, és a térségbeli településekből Lukács Imre (Kamocsa), Bób János (Szímő), Berecz Olivér (Tornóc), Jónás Péter (Zsigárd) és Puss Péter (Andód) polgármestere.
A 26. Szent István-napokon Ravasz Ábel, az oktatási miniszter tanácsadója mondott ünnepi beszédet, amelyben hangsúlyozta, hogy Szent István ünnepét általában magyar ünnepnek tartják, de véleménye szerint Szent István lehetne egy olyan személy, aki összeköti a szlovákokat és a magyarokat, minden itt élőt.
„Annak ellenére, hogy ezer évvel ezelőtt élő emberről beszélünk, azt mondta, hogy ez az ország akkor lesz erős, ha soknyelvűként, soknemzetiségűként tud tovább működni. Igen, volt egy erős orientációja, hogy nyugat felé és a kereszténység irányába kormányozta az országot. Ez a fajta toleráns, de egyben erős hozzáállás segítette azt, hogy ez az ország tudjon tovább is működni. Ma nagyon nagy szükség lenne arra, hogy a mi vezetőink is stratégiai belátással nézzenek ezekre a dolgokra. Ebben a felgyorsult és vulgárisabb világban is úgy kell gondolkodni, ahogyan Szent István. Ha a magyar nép valamit kínálhat követendő példaként, az pontosan Szent István, úgy, hogy legyen ez a közös ünnepünk, emlékezetünk és inspirációnk arra, hogyan kell és érdemes államot vezetni”
– mondta Ravasz Ábel.
Tardoskeddet olyan szimbolikus térként jellemezte, amely a huszadik század minden kínkeservén végigment. Ennek ellenére elmondható, hogy ez a közösség erős, és Szent István nagyon elégedett lenne mindezzel. Az ünnepi estet koncertekkel zárták, előbb Kis Grófo lépett színpadra, majd a TNT zenekar élő koncertje koronázta meg a napot.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


