Szent István királyunk 1025 éve a hit parancsára, józan esze és tapasztalata alapján a keresztény magyar államiság megalapításával olyan tett, amely most is itt van velünk – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter csütörtökön Gödöllőn.
Hankó Balázs az István, a király című rockopera 80 perces keresztmetszetét bemutató, élő zenekaros, ingyenes előadás fővédnökeként mondott köszöntő beszédet a koncert előtt a helyszínen, a Gödöllői Királyi Kastély parkjában felállított színpadon, a Szent István-napi programsorozaton. „István király öröksége, a hozzá való hűség az, amely alapján magyarként, magyarul ünnepelhetünk együtt. Úgy, hogy a legnehezebb helyzetben lévő nemzettársainknak, a Kárpátalján élő magyaroknak segítünk” – emelte ki a miniszter. A csütörtöki rendezvényen adományokat gyűjtöttek Gödöllő testvérvárosa, az ukrajnai Beregszász magyar nyelvű oktatása javára. Mint Hankó Balázs fogalmazott, egy dolgot kérünk, vágyunk, óhajtunk, cselekszünk és imádkozunk: legyen béke.
Az István, a király ünnepi előadásán a Gödöllői Királyi Kastély parkjában jelen volt mások mellett Gémesi György, a város polgármestere, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, valamint Robert Palladino, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője.
Szörényi Levente és Bródy János műve, az István, a király Feke Pál főszereplésével és rendezésében került színre Gödöllőn. A show a Crescendo Music Orchestra élő zenélével zajlott, Feke Pál mellett többek között Dolhai Attila, Szomor György, Vágó Bernadett, Novák Péter és Malek Andrea is színpadra lépett.
MTI
The post Hankó Balázs: István király olyan tett, ami most is itt van velünk appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


